Margit Zoltán
2019.08.02.

Történt, hogy a nagy mágusok eldöntötték a nagy haverság jegyében szobrot emelnek, olyankor jókat lehet ölelkezni, meg lehet békélni egyoldalúan, olyan magyar "jó-szokásosan" (mi adót fizetünk, abból a szomszéd jót mulatozik...) és aztán a történelmi baklövéseket, majdan az utókor történészei megmagyarázzák, lásd a tisztán-látó vajdasági Pistánk-"Stefanunk" után szabadon, -ki mindig a tiszta vizet keresi a pohárban és a családban már a Bodri kutya is funkcióban van, olyan belbiztonságiban...

Találtak is egy "dalnokot" Pest városában, akit éppen a vidám gallok nem kötöttek fel a tölgyfára, így kiélhette "mű-vészi" ambícióját! No, de egy picinyke csalán esett a Csodaturmix főzetébe, (attól verik miszlikbe a híres római légiót). A francia főmágus beelőzte őket és előbb érkezett Nándorfehérvárra, mint ahogy a dicső gallnak emlékművet állítottak, ő már július 15-én körbenézett és nem látta híres földije emlékművét, gondolom meg is sértődött ismét az általa nem EU kompatibilis hungarikumok cselszövését láthatta benne, de nagyon fúrta az oldalát, -gondolom én! No, de úgyis, úgy lesz a végén, ahogyan mi akarjuk, az EU élére is a mi jelöltünk kerül és csipisz! Pedig már, azt hitte, hogy lesz majd jó-barátság, olyan trianoni! Nos, erre a politikai margóra még várni kell! 

Így indulhatna az újabb Asterix képregény, ha a drága szerzők folytatnák a történetet, de aki még nincs képbe, azt most képbe teszem idézve a Híradó jelentését:

"Hunyadi János egész alakos zimonyi szobrát a múlt hétfőn, az 1456-os nándorfehérvári csata 563. évfordulóján avatta fel Áder János magyar és Aleksandar Vucic szerb államfő. Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotása a Thuróczi-krónikában fennmaradt ábrázolás alapján készült. Hunyadi János egyik kezében kardot, a másikban pajzsot tart. A szerbek Hunyadi Jánost Sibinjanin Jankóként ismerik, és nevét a szerb emberek körében legalább akkora tisztelet övezi, mint a magyarokéban.A nándorfehérvári csatát – amikor a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira – a szerb történelemkönyvek a törökök ellen Hunyadi által vezetett magyar-szerb közös küzdelemnek nevezik. Hunyadi János Zimonyban halt meg pestisben, így nemcsak a nándorfehérvári csatának, hanem a hadvezér egész életének is emléket állít a zimonyi Duna-parton felavatott szobor."

 

Hunyadi János képe a XV. század utolsó negyedének lovagi vértezetében. 

A Thuróczy-krónika 1488. évi brünni kiadásából.

 

Nézegetem a képet, egyiket, másikat, valahogy az alkotó képzelő ereje picit nagyon elszállt, hogyan mondják ma a politikusok, ja, megvan! Olyan liberális lett a Hunyadi Jánosunk, olyan hetyke, udvari táncos, nem egy erős hadúr! Valójában a Jankó* Szibinyanin névre keresztelve említi Hunyadi Jánost a szerb történelem, el is várták volna, hogy egy marcona, kemény legény áll majd a vártán Nándorfehérvárott, erre meg jött ez a valami, ami azóta is a szerbiai média témája...

Fotó MTI-Koszticsák Szilárd

A magyar narancs jut eszembe....

Készültek is ám a képek, mémek a témában, próbálta a nagyérdemű megérteni, amit nem lehet, viták is indultak két rajzfigura, képregényhős ihlette a "mű-vészt" az egyik a már említett Asterix a Gall, avagy Sir Giles!? Azóta a szerencsétlen kardja is eltűnt, majd meglett... A nagy akarásnak nyögés lett a vége, de legalább a jó szomszéd, jót derül a történelmen, hát ezek a magyarok vicces emberek! :)

Így lett Jankóból Asterik, avagy Sir Giles Nándorfehérvárott egy összbaráti összeröffenés alkalmából! Ki is írja a történelmet? A győztes! Helyes a válasz!

A képek magukért beszélnek:

Hunyadi János - Budapest / Janko Sibinyanin - Beograd

Janko Sibinyanin / Sir Giles

Asterix / Janko Sibinyanin

Ilyenkor a végére, azt szokás írni: Mese vót, igaz se vót!

https://youtu.be/oZ1DPf3edQU

 Margit Zoltán

Margit Zoltán
2019.07.24.


Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’...
Legfölebb ha omnibuszon**.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek -
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére***.

Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!...

Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.

Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget...
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?

(1877. július 6.)

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=CHYEwVEA0Wg&w=320&h=266]


*epilógus: (görög-latin) lezárás, befejezés.
**omnibuszon: lóvontatású tömegközlekedési eszközön.

***Nessus vére: a kentaurt Héraklész ölte meg, a vérével átitatott ing azonban levehetetlenül perzselte-égette a hős testét.

Margit Zoltán
2019.07.16.




Nagy Zoltán azon kevés decsi lakosok közé tartozott, aki abban a házban élte le életét, ahol született. Általános iskolai tanulmányait Decsen végezte, Szekszárdon érettségizett. 1964-ben szerszámkészítő lakatos szakmunkás végzettséget szerzett, és a szekszárdi Műszergyárban helyezkedett el.

1971-től a decsi termelőszövetkezetben kezdett dolgozni anyagbeszerzőként. Munka mellett mezőgazdasági gépszerelő-technikusi végzettséget szerzett. 1980-tól mint tanácstag, később mint VB-tag vett részt a település közéletében. 1989-től tanácselnökként tevékenykedett, 1990-től Decs nagyközség polgármesterévé választotta a lakosság. 


Személyéhez fűződik a sportélet feléledése községünkben. Megszervezte a sportpályán levő öltöző megépítését, és 10 évig a Sportegyesület elnökeként is tevékenykedett. Nagy szerepe volt abban, hogy Decs nagyközség állampolgárai a környező településekhez viszonyítva, az elsők közt kaptak telefonbekötési lehetőséget. Szorgalmazta a köztemető rendbetételét, kezdeti parkosítását, új vízvételei lehetőség létrehozását. A község központjában levő világháborús emlékmű áthelyezése, környezetének parkosítása is hozzá köthető. A településen a szennyvíz-csatornahálózat kialakítását ő kezdeményezte. Személyes ismeretségeit felhasználva szorgalmazta a kivitelezést. Ezt már – az általa kitaposott ösvényen haladva – a későbbi polgármester Biczó Ernő valósította meg. 


Nagy Zoltán 1990 óta a decsi Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület tagja volt, a Decsi Hagyományőrző Férfikórusban énekelt. Szervezőmunkájára és szereplésére mindig számítani lehetett. Fontosnak tartotta a Tájházban kialakított gyöngyműhelyt, amelyben párja Nagy Zoltánné - Zsuzsanna gyöngyfűző népi iparművész a mái napig sikeresen és aktívan tevékenykedik. Szorgalmazta a Tájház kulturált környezetének folyamatos alakítását, ezzel is segítve Decs és a sárközi hagyományok megőrzését, továbbélését. A községért végzett tevékenysége, a civil szervezetekben végzett aktív munkája, segítőkészsége végett "Decs Nagyközségért Emlékplakett kitüntetés" emlékplakett adományozott neki Decs nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete (109/2010.(VI.29.) határozat)



[youtube https://www.youtube.com/watch?v=nDOK0kwo8LE]
Nagy Zoltán kedves párjával Zsuzsival mindig szívélyesen fogadott otthonában, erős és egyenes embernek ismertem meg, aki nem rejtette véka alá véleményét. A közösségért mindig tenni akart és tett, bár nehezen viselte, de megértette, azt a pillanatot amikor a falu népe nem neki szavazott tovább bizalmat...Megtalálta a helyét a nap alatt, életvidám volt és dolgozott az utolsó percig, amikor is lelkét a teremtő kezébe helyezte el. Földi maradványait 2019.07.22.-én hétfőn 15:00 órakor Decsen helyezi el a gyászoló család.


Nyugodjon békében!


Emlékezzünk Nagy Zoltánra Decs volt polgármesterére!


                                                                                                       Margit Zoltán


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=LZ0_I2pl50M]

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=Awwos2D2Krk]

Margit Zoltán
2019.05.24.


                                Vrábel János 1953-2019


Hatvanhat éves korában elhunyt Vrábel János, nyugalmazott rajztanár, méhész, Magyar Életfa Díjjal és Népművészet Mestere elismeréssel kitüntetett népzenész és hangszerkészítő mester. A hírt Vrábel fia, Mihály közölte a legnépszerűbb közösségi oldalon.


1953-ban született Csókán. A Zentai általános iskolában dolgozott, kézművészet-kultúra szakos tanárként 2002-ig. Tanulmányait az újvidéki tanárképző főiskolán végezte. Gyűjtötte, őrizte a néprajzi tárgyakat, melyek alkotásra késztették őt. Főiskolás éveiben kezdett népi hangszereket készíteni. Az 1970-es évek végén Vajdaságban a magyar népzenét kedvelők felfigyeltek kiváló munkáira. Hagyományos népi hangszereinek csodájára járnak, hiszen mindig az eredetiségre törekszik. Hírnevet szerzett alföldi dudáival, egyedi díszítésű tekerőivel, autentikus népi hangszereivel, népünk tárgyi és szellemi kultúrájának átvitelével.

A Magyar Köztársaság 2009. augusztus 20-án Életfa díjat adományozott kimagasló kulturális teljesítményéért. és a magyar kultúra ápolásáért továbbadásáért.

Vrábel János életútja


Amikor az emberek koncertet hallgatnak, utána arról beszélnek, milyen szép volt a zene, a zenész milyen szépen és ügyesen játszott, de senkinek nem jut eszébe megkérdezni, ki készítette ezeket a hangszereket. Pedig, ha nem lennének hangszerkészítő mesterek, akkor hangszerek sem lennének.
lyen hangszerkészítő mester a csókai Vrábel János, kinek nevét világszerte ismerik, hisz Európától-Amerikáig nemigen van olyan, elsősorban népzenét játszó zenekar, aki ne muzsikálna legalább egy általa készített hangszeren. János már kora gyermekkorától gyűjtötte az eredeti magyar népi hangszereket, muzsikált rajtuk. Később felújította őket és elkezdte készíteni. Olyan hangszereket kutatott fel, melyeket már rég elfeledtek, régen nem játszott rajtuk senki, sőt nem is emlegették őket, mint például a citera, duda, koboz, tekerőlant, körtemuzsika. A népi hangszerek mellett készített barokk és reneszánsz hangszereket is színházak számára, vagy reneszánsz zenét játszó zenészek és zenekarok részére. Ilyenek a barokk tekerő és a Tromba marina. A népi hangszerek gyűjtése és készítése mellett gyűjtötte, és a saját készítésű hangszerein a mai napig is játssza az autentikus magyar népzenét.

Vrábel János falusi földműves családban nőtt fel, megtanult a természethez és a hagyományhoz ragaszkodni. Számára természetes volt, hogy gyerekként azokkal a természetes anyagokkal játszott, amit a környezetében talált. Bodzafa, fűzfavessző és nád található volt mindenhol, és abból az anyagból, amit a természet nyújtott a Tisza mentén, nagyon jó sípokat lehetett készíteni. Később, középiskolás korában már tudatosan kezdett a régi hangszerekkel foglalkozni, gyűjtötte őket, jegyzetelt és rajzolt mindent, ami érdekelte, s végül elkezdte készíteni a népi hangszereket. A padláson talált egy régi citerát, kicsit javított rajta, felhúrozta és elkezdett rajta muzsikálni. Más fiatalok is elkezdtek érdeklődni a citera iránt, az idősebb emberek pedig elkezdték a padláson megkeresni a már rég elfeledett egyszerű asztali hangszereket. Lassan gyarapodott a citerazenekar és néhány hónap múlva nem volt elég hangszer. így aztán János, mint a citerazenekar vezetője, elkezdte készíteni, a régi citerák alapján, az első citeráját. Sándorfalván felkereste a híres citerakészítő mestert, Budai Sándor bácsit, aki akkor már nagyon jó citerákat készített, és nagyon jól citerázott. Tőle tanulta el, hogy milyen fából kell a legjobb citerákat készíteni, milyen alakúak a voltak citerák és milyen húrokat kell rájuk rakni. Citerák készítésére a legjobb, a Kárpátokból származó fenyőfa, de mivel ezt nehéz beszerezni, a boszniai, kicsit zsírosabb fenyőből is lehet készíteni. A deszkának száraznak kell lennie, mint a puskapor. A citerán vannak dallamhúrok és kísérő húrok, melynek lényege, hogy a zenét minél teltebbé tegyék. Mivel a citera általában magányos hangszer, így a dallamot, a harmóniát, és az ütemet is ki kellett, hogy szolgálja. Vannak különböző nagyságú és alakú citerák. Úgy tartják, hogy a citera, mint régi népi hangszer a 17. századból származik. Általában hagyományos népzenét játszottak rajta különböző ünnepségeken a Kárpát medence falvaiban. Idővel a hangszerkészítő mesterek elhaltak, mind kevesebben játszottak rajta, és lassan feledésbe merült. Hallgatva a csókai citerazenekart, lassan Vajdaság más helységeiben is sorra alakultak a citerazenekarok az 1970’-es években. Két év múlva a 18 tagú csókai citerazenekar Vrábel János vezetésével már Vajdaság legjobb zenekara volt. Kizárólag eredeti népdalokat muzsikáltak és 1976-ban Pacséron, a citerazenekarok találkozóján az első helyet nyerték el. Műsorukról egy kislemez is készült, de számtalan fellépésük volt különböző fesztiválokon, ünnepségeken és versenyeken Vajdaság szerte. Számtalan dicsérőoklevél tanúsítja a sikerüket. Manapság Vajdaság majdnem minden településén van citerazenekar és minden évben megrendezik a „Durindó” nevű vajdasági folklórfesztivált.

János tehát kitanulta a citerakészítés minden csínját-bínját, de közben már új hangszer kezdte érdekelni, mégpedig a rég elfelejtett tekerőlant, amit csak egy könyvben látott, de magát a hangszert nem. Megtudta, hogy a szegedi Múzeumban van egy ilyen hangszer. Máris Szegedre utazott, lerajzolta a hangszer minden apró részletét, és már el is kezdte készíteni. Néhány hónap múlva már muzsikált az újonnan készült hangszeren. A tekerő teste kisméretű csellóra hasonlít, különböző fából készül, leginkább fenyőből és dióból. A forgatható kerék surlódik a húrokkal és így ad hangokat, a billentyűzettel pedig a hang magasságát szabályozza, így alakul ki a dallam. Hogy saját készítésű tekerőjét tovább tökéletesítse, meglátogatta a világhírű tekerőkészítő mestert, Bársony Mihály bácsit Tiszaalpáron. Többször is járt nála és nagyon sokat tanult e hangszer készítésének apró titkairól, és a rajta való muzsikálásról. Abban az időben János volt az egyetlen ember Vajdaságban, aki tekerőn muzsikált. A tekerőlant, népiesen nyenyere Vajdaságban ma is ritka hangszer. Ez a hangszer közép európai eredetű, így megtalálható a Franciáknál, a Flamandoknál és más európai népeknél is. A legnagyobb különbség a magyar, illetve a nyugat európai tekerőlant használata között, hogy nálunk a nép használta, mivel egymaga kiszolgálta az egész zenekart a lakodalmakban, bálokban, a mulatozásokon, míg Európa más területén főuraság használta a a királyi udvarokban, kastélyokban a 15. és l6. században. Előtte templomokban és kolostorokban muzsikáltak rajta, sőt előfordult, hogy a kalózok is használták, erre utal egyik típusa, melynek jellegzetesen haó formája van. Amikor az urak a kastélyokban kihaltak, egyszerű zenészek, szegényebb emberek kezdtek rajta muzsikálni falusi mulatságokban és lakodalmakban. Tekerőzés közben a zenész énekelni is tudja azokat a szép népdalokat. Vrábel János a tekerővel vendégszerepelt egész Vajdaságban, Magyarországon is, többször is fellépett a budapesti Táncháztalálkozón, l978-ban Ohridban a Balkáni népzenei és néptánc fesztiválon, l980-ban Valyevón a Jugoszláv amatőrök találkozóján /itt díjat is nyert/, l979-ben Radencin a nemzetközi zenei fesztiválon, mint az újvidéki rádió zenekarának a vendége. A közönség mindenhol el volt ragadtatva a számára addig ismeretlen hangszer hallatán. A tekerőt ma is legfőképpen csak azok az emberek ismerik, akik népzenei körökben mozognak. Vrábel János tekerőt nem csak magyar népzenészeknek készít, hanem barokk és reneszánsz zenét játszó fiataloknak is.

Miközben a tekerő tökéletesítésén dolgozott, már egy másik hangszer kezdte érdekelni – a duda. Ez egy ördögi hangszer, régen nem is használták zenélésre és vigadozásra, hanem dudaszóval zavarták el tavasszal a rossz szellemeket és ártó erőket. A dudának kecskeformájú ördögfejet faragtak, és ez a fej kapcsolta össze a sípszárat a tömlővel. János elkészítette az első dudát, és a magyarországi népzenei táborokban fejlesztette tovább a dudakészítés módját és a vele való muzsikálást. A magyar dudák háromsíposak, a dallamsíp mellett két kísérősípjuk van és a tömlőbe a levegőt a zenész szájjal fújja, míg a Bukusza-féle dudánál a levegőt fujtató szolgáltatja, így a dudás énekelhet hozzá. Mára már János megtanulta a magyar duda mellett a szerbiában használt bánáti szerb, a levcsai, a hercegovinai, a vlah dudák készítését is, ezért a szerbek, a szerb dudások megmentőjeként emlegetik és tisztelik.

Mint dudásnak, számtalan fellépése volt Vajdaságban, Magyarországon, Olaszországban. Rendszeres résztvevője a magyarországi és a szerbiai dudástalálkozóknak. 2004-ben az újvidéki „Pcesa” Művelődési – történelmi társaság a legjobb dudásnak kiáltotta ki és Aranypacsirta díjjal jutalmazta. A dudahagyomány után kutatva János az egyik barátjával, Kozák Józseffel, aki Magyarország egyik legjobb dudása, és nagyon sokat tud a dudákról, bejárta egész Bánátot, Baranyát, a Morava mentét, Boszniát. Gyűjtöttek és rajzoltak mindent a dudákról és a dudásokról.

János a 90-es években kezdett kobzokat is készíteni. Ez a húros hangszer hasonlít az olasz lantra, de ázsiai eredetű és onnan a magyarok hozták. Kicsit hasonlít a török údra és a boszniai sargiára, csak a koboznak rövidebb nyaka van. Egyedül Moldáviában található még néhány régi koboz, és jellegzetesen a moldvai zene nélkülözhetetlen hangszere. A koboz teste diófából készül, a tető pedig fenyőből. A fiatalok mind többen és többen megkedvelték ezt a hangszert. A mái napig is rengeteg népzenei iskolában tanulnak a gyerekek kobozmuzsikát, ahol nagyon közkedvelt az általunk készített koboz, métere, fogása, könnyed és pontos játéka miatt.

János agyagból különböző nagyságú körtemuzsikákat is készít – körte és madár formájút. Képzőművészet szakos tanárként az általános iskolában a tanítási anyagba mindig beiktatta a körtemuzsika készítését, megismertette és megszerettette a gyerekekkel a magyar népi hangszereket, a magyar népzenét és néptáncot. Az iskolai kerámiaműhelyben 26 generáción keresztül oktatta a körtemuzsika készítését, a korongolást, nemezelést, a hagyományos tojásfestést. Ezek a gyerekek tudják értékelni a népművészetet és sokan közülük azóta is folytatják ezt a tevékenységet, és ezáltal is gazdagabb életük, kultúrájuk. A gyerekek akkor örültek a legjobban, ha a saját készítésű körtemuzsikájuk megszólalt. János ma is oktat körtemuzsika készítést, hangszer-bemutatókat tart a Délvidéken, Magyarországon, Belgrádban a városi könyvtárban.

A magyar népi hangszerek mellett barokk hangszereket is készít. Ilyen a barokk tekerő, mely kinézésre és hangzásra is eltér a magyar tekerőtől. A szabadkai Népszínház részére tromba marinát készített, hiszen nemigen maradt fenn a történelemben, csak rajz és leírás formájában.

Az író Agócs Gergely a „Duda, furulya és kanásztülök” című könyvében is ír János munkájáról a dudahagyomány felelevenítésén, a Délvidéken és az összegyűjtött anyag jelentőségéről. János, mint dudás helyet kapott Dragutin Zamurovity Vajdaságról szóló könyvében is, ahol bemutatja Vajdaság tanyáinak és falvainak szépségét, a természetet, turisztikai látványosságokat, az itteni emberek hagyományos életmódját és kultúráját.

Vrábel János több mint húsz évig tagja volt a becsei „Batyu” népi zenekarnak továbbadták a fiatalok között az eredeti magyar népzenét és néptáncot egész Vajdaságban és Magyarországon is.

A 70-es évektől a mai napig János rengeteg oklevelet és elismerést kapott – mint zenész, mint citerazenekar vezető, mint népi hangszerkészítő mester. 2002-ben elnyerte Szegeden a Duna-Kőrős-Maros-Tisza együttműködési régió különdíját. 2004-ben Csóka község napján a Község plakettjével jutalmazták önzetlen munkásságát a néphagyomány gyűjtéséért és ápolásáért. Ugyanabban az évben az újvidéki „Pcesa” Művelődési – történelmi társaság, mint legjobb dudást Aranypacsirta díjjal jutalmazta. Több évtizedes kitartó tevékenységét a délvidéki magyar népi kultúra és néphagyomány begyűjtése, ápolása és terjesztése terén, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 2oo9-ben, a Magyar Kultúra Napján, a Szövetség Plakettjével jutalmazta. A Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztere 2009-ben Életfa díjat adományozott a népművészet terén kifejtett több évtizedes munkájáért. A Vajdasági Arany együttesek II. fesztiválján, Újvidéken „Aranykéz” címmel jutalmazták 2010-ben. 2012 január elején a Szerb Kormány „Nemzeti nyugdíj” című kulturális kitüntetéssel jutalmazta meg a szerb kultúra megmentésért folytatott munkásságáért. Vrábel János életéről és munkájáról számtalan újságcikk, rádió és tévéfelvétel készült.

János alapító tagja volt a csókai „Móra Ferenc” művelődési egyesületnek, több mint 25 évig aktívan részt vett annak munkájában, mint citeraoktató és vezető. Vezetése alatt alakult meg a néptánccsoport, amely évekig a legjobb táncegyüttes volt Vajdaságban. Eljutottak a budapesti televízió „Ki mit tud” versenyének az elődöntőjére is. Vrábel János volt a megalapítója a Vajdasági Magyar Folklórközpontnak, a kanizsamonostori néptánc tábornak és a tiszaszentmiklósi nemezelő tábornak is a 80’-as-9o’-es években. Ezek a táborok még a mai napig is sok gyereknek külön élményt jelentenek. A népművészet és néphagyomány terén megszerzett tudást nem tartotta meg önmagának, hanem lelkesen oktatott, és a mai napig is oktat gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Nagyon sokan mondhatják el, hogy Vrábel János „fertőzte meg” őket a népi kultúra különböző ágainak – citerakészítés, dudakészítés, körtemuzsika készítés, tojásfestés, nemezelés, korongozás, szövés – ápolásával, vagyis Vrábel János /volt/ a mestere.

http://www.vrabelhangszer.hu 

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=tAVJF3xr5bQ&w=320&h=266]

Margit Zoltán
2019.05.11.
(Fotó:S4C.news)
„Nem kell Isten, csak az élvezetek!”

Megkockáztatom: ahogy az egyre erősödő migránssimogatás ügyében, úgy az egyszer csak lángra lobbanó Istenhajlékok esetében is javában zajlik az úgynevezett politikai érzékenyítés: ne tekintsd világra szóló szenzációnak, és ne gerjedj azonnal haragra, hanem szoktassad buzgón a szemedet a látványhoz, mert ami most van, az még csak a kezdet, a válogatott szörnyűségek majd ezután következnek. Ha valahol a nagyvilágban, tőlünk távol megrongáltak egy templomot, nemigen szörnyülködtünk, nem sirattuk el, balgán azt hittük, bennünket nem érinthet érzékenyen, mert nem a mi templomunkról van szó, nem a mi tragédiánk.


Talán a Notre Dame tornyának látványos lángolása volt az a kellemetlenül csörömpölő vekker, ami a szunyókálásából felriasztotta és talán meg is rendítette a keresztény Európa humánusabbik felét, és gőzerővel beindult az adakozás a székesegyház újjáépítésére.

A külső máz még kell, de a lényeg már nem!


A szabadkai születésű teológus-lelkipásztor, az óbecsei Árpád-házi Szent Margit Plébánia vezetője, Világos Miklós ekképpen foglalta össze gondolatait – éppen a templomtűz idején – a nyugati ember látszatokba kapaszkodó képmutatásáról:


Órák óta a párizsi Miasszonyunk Érseki Főtemplom elhamvadása folyik még a csapból is. Azt harsogják mindenfelől, hogy a nyugati kereszténység 850 éves szimbóluma pusztul most el, miközben elfelejtkeznek arról, hogy azt a bizonyos eredeti templomot, ami valóban szimbólum lehetne, erősen meggyalázta és súlyosan károsította a csőcselékből összeragadt senkiházi csürhe "nagy" francia forradalma...

Nem emlékszem, hogy ekkora nagy felháborodás lett volna 2014-ben, mikor Moszul mellett felrobbantották Irak legrégibb keresztény monostorát, az 1400 éves (nem csak 850, hanem 1400 éves!!!) Szent Illés-monostort.

Attól se csöpögött a média, sem a közösségi oldalak 2004-ben, hogy egy bizonyos pogrom idején teljesen kiégett Prizren ortodox püspökének széktemploma (s vele együtt 500, 600,700 éves templomok pusztultak el abban a bizonyos tartományban), ami semmivel nem volt fiatalabb, mint a forradalom után újjáépített Notre Dame... Ráadásul rangja ugyanaz volt: egy apostolutód trónszékének temploma.

Kínától, a Közel-Keleten és Észak-Afrikán át Nyugat-Európáig és Észak-Amerikáig százával zárják be és rombolják le a templomokat, vagy alakítják át őket kocsmává, hotellé, lakásokká, könyvtárakká, stb. Az imádságnak házait, az Istennek hajlékait meggyalázzák, messze elkerülik, semmire sem becsülik, s az nem baj, mert a felvilágosult, s ezzel együtt mérhetetlenül fel is fuvalkodott, de egyszersmind végtelenül elbutult jóléti embernek nem kell Isten, csak az élvezetek.... Ha tele van a hasa, ha kielégül a "csúnyája", akkor a többi őt már ugyan nem érdekli...

De a párizsi Miasszonyunk Főtemplomot most mindenki nagyon, de nagyon sajnálja. Mert ez egyesek szerint a nyugat szimbóluma... És, ha jól átgondoljuk, tényleg az!!! Egy csoda hamvad el ma este a lángokban, s egy csoda hamvad el mostanság nyugaton is. A keresztény civilizáció egy messzemenően kiemelkedő dolog volt az emberiség történetében, de épp azon a nyugaton, ahol ez a kőtemplom is áll, ez a csodás nyugati civilizációs remekmű úgy hamvad el, amint Párizs főtemplomának tetőszerkezete... Csak hát, a civilizációnk, erkölcsünk, értékrendünk elhamvadásán ugyanazok, akik a templomot most siratják, már nem sajnálkoznak... A látszat, a külső máz még kell, de a lényeg már nem. Párizs főtemplomát sajnáljuk, mert szép és ragyogó volt mostanáig, de a lényeg, ami miatt az egykor felépült, vagyis az egyetlen és örök Isten dicsérete már a legtöbbeknek semmit nem jelent...
Igazi képmutató az európai ember...

Tíz hónap alatt ezek a templomok gyulladtak ki Franciaországban:

2019. április 21.: Notre Dame de Grâce, Eyguièresben
2019. április 15. : Notre Dame Párizsban
2019. március: Saint Sulpice Párizsban
2019. február: Lavaur katedrális
2019. január: Saint Jacques Grenoblében
2019. január: Sacred Heart templom Angoulême-ban
2018. október: Saint Jean du Bruel
2018. augusztus: Villeneuve d'Amont templom
2018. július: Sainte Thérèse Rennes-ben
2018. június: Notre Dame de Grâce Revelben





„Mi a tüzet oltottuk, a rendőrök pedig nevetgéltek”

A Horvátországban élő magyarok az emberi barbárság ilyen megnyilvánulásával már korábban szembesültek. A 90-es évek délszláv testvérháborúinak idején láttak lánctalpas hadoszlopot végigdübörögni a csendes, békés kis falvak utcáin, földig rombolt házakat, temetetlen holttesteket, ágyúval szétlőtt, felgyújtott templomokat. Több faluban is megtapasztalták, a saját szemükkel láthatták, nézhették végig, miként ég le a templomuk. Elgondolkodtató, milyen lélek és milyen fondorlatos, kegyetlen módon veszi rá az embert arra, hogy Isten háza ellen forduljon, hogy abban lássa a legfőbb rosszat.


1993. január 12-ének éjszakáján felgyújtották a laskói református templomot.

A faluban szolgáló id. Csáti Szabó Lajos tiszteletes úr szavait idézem az újvidéki Nagy Margit Pislogó mécses című könyvéből: Innen lőtték Eszéket, öt hatalmas 155 milliméteres ágyúból. (…) A parókiától 100 méterre 300 tartalékos katonát szállásoltak be. Minden három hónapban váltották őket. Főleg vajdaságiak, magyarok is voltak köztük. Egyik váltásban két zentai tanítói is volt, amikor nem voltak szolgálatban, jöttek istentiszteletre. (…) Elvittek beszélgetésre, meggyötörtek. Felgyújtották a templomunkat, a bellyei templom is leégett akkoriban. Itt ünnepelték a szerbek a pravoszláv újévet úgy, hogy felgyújtották a templomot. A rendőrállomás itt volt szemben a templommal, éjjel-nappal őrszem állt kint, tehát a rendőrség keze is benne volt. Nem volt áramunk, nem volt vizünk. Éjjel történt, a telefon is csak a faluban működött. A feleségem a faluból felhívta az embereket, jöjjenek, mert ég a templom. A faluból mindenki hozta vödrökben a vizet, oltották a tüzet, a rendőrök közben nevetgéltek a templomban. Az jelentették nekik, hogy nincs semmiféle tűz. (…) Amikor vége lett a háborúnak, próbáltuk kimeszeltetni, mert már nem tudtuk nézni ilyen állapotban a templomunkat. Mivel nem kértünk engedélyt a műemlékvédő hivataltól, le akarták állítani a munkát. Nem volt meg az engedély, egyébként annyiba került volna a dokumentáció, mint a templom felújítása. Bíróságra vitték a dolgot, a bíró megkérdezte, hogy melyik párthoz tartozom. Mondtam, hogy egyikhez sem. Tudta, hogy két magyar párt van az országban. „Látja, ez a baj, megvédték volna, máskor ne tegyen ilyet!” – figyelmeztetett „jóindulatúan”.



Még Eszéken is látták az óriási bellyei tüzet

A bellyei templom 1992. augusztus 20-án égett le. Ugyancsak Csáti Szabó Lajosnyilatkozta az esettel kapcsolatban:

Ez a templom a háború előtt gyönyörű volt.(…) Nem akartam elhinni a történteket, amíg a saját szememmel nem láttam. Amikor körbejártam a templom leomlott falait és végigsétáltam a még meleg tetőmaradványokon, melyek még mindig füstölögtek, akkor szembesültem igazán a vandalizmus eredményével. Évekkel később hallottam egy gyülekezeti tagtól, hogy még Eszéken is látták az óriási tüzet, de csak később tudták meg, hogy a templom lángolt.
A honvédő háború után éveken keresztül néztük a templom romjait, ahol valaha az istentiszteleteket tartottuk. Lassan kezdtük elveszíteni a reményt, hogy ez a templom valaha újjáépül. Azonban a Jóisten nem engedte, hogy a templom romhalmaz maradjon.



A három harang és a négy toronyóra a mélybe zuhant




A kórógyi templom képei



Kanalas Erzsébet, a kórógyi lelkész felesége írja a 2017-ben kiadott Református Évkönyvben: 1991. szeptember 29-én fél tizenkettőkor támadás érte Kórógyot, pontosabban a kórógyi református templomot. Ágyútalálat érte a templomtornyot, ennek következtében az beomlott, a fölső része a toronysisakkal együtt teljesen eltűnt: darabjai szanaszét repültek, a három harang és mind a négy toronyóra a mélybe zuhant. (…) Gyöke Józsefnek, a gyülekezet gondnokának és Szöllőskei Jánosnak, gyülekezeti pénztárosnak jutott őrhelyül a templomtorony. (…) Aztán egyszerre csak óriási robajlás hallatszott, és már dőlt is minden rájuk, és repült minden szanaszét. A detonáció Gyöke József gondnokot kivágta a toronyablakon, a mélybe zuhant, és földet ért testére ráesett az egyik toronyóra, annak mutatója pedig a mellkasába szúródott. Azonnal szörnyethalt. A másikuk, Szöllőskei János fönnakadt a torony lépcsőjén, és életben maradt.



A szétlőtt tornyú szentlászlói templom

A szomszédos falu, Szentlászló református templomát két nappal később lőtték szét a megszállók.
Sokat töprengtem azon, hogy lehetne a nyomára bukkanni annak a vajdasági magyar katonának, aki a kórógyi templomot a tankjából megcélozta. Egyáltalán milyen ember lehet az, aki az ágyú csövét egy templomra irányítja? Kényszer hatására tette? Vagy részegen? Mögötte ült egy szerb katona, a felettese, aki pisztolyt szorított a tarkójához? Kell-e csodálkozni azon, ha még a papok is meginognak a hitükben, és félelmükben elmenekülnek, amikor azt látják, hogy a területükre érkezett barbárok számára semmi sem szent, a templomokat felgyújtják, lövik, ágyúzzák?!


Szabó AngélaAddig is...

Egynap alatt 10 templomot gyújtottak fel Etiópiában...

Továbbra is...


[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=5fyT8jSc8V4&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2019.05.05.



Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmult nappal küszködött,
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.

S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.

Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.

S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.

És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.

Hogy értem haza, nem tudom már.
- A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.
Szabó Lőrinc

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=P1Fyyyq5haQ&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2019.04.09.



Lullaby
O for a voice like thunder, and a tongue
To drown the throat of war!
- When the senses Are shaken, and the soul is driven to madness
Who can stand? When the souls of the oppressed
Fight in the troubled air that rages, who can stand?When the whirlwind of fury comes from the
Throne of god, when the frowns of his countenance
Drive the nations together, who can stand?
When Sin claps his broad wings over the battle
And sails rejoicing in the flood of Death;
When souls are torn to everlasting fire
And fiends of Hell rejoice upon the slain
O who can stand? O who hath caused this?
O who can answer at the throne of God?
The Kings and Nobles of the Land have done it!
Hear it not, Heaven, thy Ministers have done it!








[youtube https://www.youtube.com/watch?v=rWqQ9uwqQxk]
Margit Zoltán
2019.04.01.


A gunarasi Cseh Andrea és férje szeptember óta Magyarországon dolgozott, azonban nemrég haza kellett jönniük, mert a házukat feltörték és kirabolták.

– Nagyon megrázott bennünket ez a betörés, szinte belebetegedtem: asztmára utaló tüneteim jelentkeztek, és allergiától is szenvedek, minden másnap jön hozzám a mentő, már több nyugtató tablettát nem akarnak adni a gyógyszertárban. Valamelyik nap azt mondtam a páromnak, hogy én már ezt nem bírom tovább, öngyilkos leszek – panaszolja a fiatalasszony.

Hogy történt a betörés?

Kifeszítették a konyhaajtót, ott jöttek be. Szinte mindent kipakoltak, amit csak lehetett. Egyedül csak a szekrényt meg a hálószobában a franciaágyat hagyták meg. Elvitték a mosógépet, a vadonatúj porszívót (csak a doboza maradt), a televíziót. A mélyhűtőt teljesen kiürítették, pedig jócskán maradt még benne hús, félig volt. A spájzban nem hagytunk élelmet, nehogy megromoljon, amíg távol vagyunk.

Voltak-e itthon időközben?

Nem, még karácsonyra sem jöttünk haza. Azért mentünk el, hogy dolgozzunk, pénzt keressünk. Tatabányán találtunk munkát, egy ottani ügynökség révén. Nem ugyanabba a gyárba kerültünk, de mindkettőnknek jó munkahelyet szereztek. A hét három napján napi 12 órát dolgozunk, és azonos műszakban voltunk. Egyedül csak a szálláshelyünket éreztük szokatlannak, mert aki kertes házban nőtt fel, az eleinte idegenkedik az emeleti bérlakástól. De elégedettek voltunk mindennel.

Azt akarja mondani, hogy szívesen maradtak volna még…

Igen, hosszabb időre terveztünk, és ha nincs ez a betörés, akkor nem is jöttünk volna haza. Tatabánya elég messze van, mintegy 400 kilométerre, onnan nem is lehet havonta hazautazni. Most is 120 eurót költöttünk el az útra.

Visszamennek-e, ha kicsit rendbe jönnek a dolgok?

Nem, azt mondta a férjem, hogy ha csak napi zsíros kenyérre telik, akkor sem hagyjuk itt a házat, az otthonunkat. Csúnyán megjártuk. Megbíztunk egy asszonyt a ház felügyeletével, kéthetente eljött, szétnézett, de nem lakhatott itt. A kutyánkat a szomszédasszony etette. A betörők garázdálkodását egyikük sem vette észre.
Gyakoriak a betörések Gunarasban?

Történik lopás errefelé is. Nemrég lopták el a biciklimet az udvarból, ez már az óta történt, mióta itthon vagyunk. A szomszédasszonyomé is eltűnt, de az övét megtalálták, Adáról hozták vissza.
Tettek-e feljelentést az ügyben? Egyáltalán van rendőrállomás a faluban, volt kihez fordulni?

Van, a helyi rendőrök mindjárt ki is jöttek, sőt még a topolyaiak is, ők végezték a helyszínelést. Minden héten telefonálok, de eddig még nem jutottak az elkövetők nyomára. Most összejöttek a bajok. Az ügynökség átvert bennünket, 800 euróval megkárosítottak, amikor bejelentettük, hogy haza akarunk jönni, ezt az összeget levonták, nem kaptuk kézhez. Megmagyarázni nem tudták, hogy miért volt erre szükség, a megállapodásban ilyesmi nem szerepelt. Nem elég az, hogy én megbetegedtem, az apósom is kórházba került, nemrég műtötték Szabadkán. Elkeseredésemben egy internetes segítőcsoporthoz fordultam, hátha sikerülne néhány bútordarabot szereznünk. Mielőtt elmentünk, férjem eladta a jószágokat, és szépen berendeztük a házat, most meg mindent elvittek. Az üres lakásra jöttünk haza.
Szabó Angéla

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=8hEYwk0bypY&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2019.03.04.



Miért van az, hogy az igazság kereséséhez nem nemes emberi harc vezérel, miközben a jó célt néznéd, hanem állandó harckészültségbe kényszerítenek és megelégszel azzal, hogy legalább kis ütközeteket nyerj?

Mindössze ez adja a napi sikerélményt. Közben azt sem bánod, hogy feneketlen tömlöcbe lök mások gonoszságának maradi sötétsége, elveszíted saját önálló gondolataidat egyszerűen azért, mert folytonosan meg akarsz felelni azoknak, akiknek a bandájába akarsz tartozni?

Máskor meg, igazán a kushadásban érzed magad jól, mert nem kell nézned és látnod, nem kell hallanod és meghallanod semmit, mert majd más ordít neked, és veled, és fennhangon veri beléd, hogy mit gondolj, higgy, írj, kövess, mert csakis az az igaz, amit a hangosabb rád képes abroncsolni. Nem érdekel, ha jön egy új, aki majd felveszi helyetted a páncélt, harcol és visszaver és kilép helyetted is a fényre.

Te megelégszel a penetráns szürkeséggel, csakhogy békén hagyjanak, meg ne szóljanak és a gyalázkodás dohosságát elkerülendő, kitessékelsz még egy besettenkedő fénycsíkot is az elméd önállóságából. 
N
incs soha szükséged a teljes, a gyógyító fényre. Engeded, hogy a keselyűhad téphesse szét a az elméd egységét, ahol inkább szellemi vértanúhalált GYAKOROLTATNAK veled.
M
ondd, milyen egy széthúzó közösség az ilyen? Miért akarsz közéjük tartozni? Milyen idegen erő bír kényszerzubbonyt húzni gondolataidra? Mondd, miért engeded, hogy tulajdon képpen a segítségeddel nemzett Gonosz beléd törölhesse lábát, amikor Te törekszel emberire, nemesre, béketeremtőre, elgondolkoztatóra, hiszen a Te gondolatvilágod –a normális emberi mércék sajnos NEM mai csillagállása szerint- még mindig kevésbé ingoványosak, kevésbé destruktívak, mint amit Rád akarnak húzni.

Gondolkozz önállóan!
Ha nem gondolkozol önállóan a világ lebénul és nincs többé haladás! Az állattól is abban különbözünk, hogy csakis az emberé a döntés képessége. Hát rajta! Nem érdekes, hová skatulyáz az FB tömeg!


(GundyS 20190304)Dr. Gundy Sarolta

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=cQPfB14euGM&w=420&h=266]

Margit Zoltán
2019.02.24.
Az én apám úgy nevelt, mint a szél Halkan fújt, énekelt, úgy mesélt Ott lakott, hol minden út véget ért Ezeregy év is kevés egy életért, egy életért Hallom őt, az ő szívét a húrokon Látom őt, múló idővel az arcomon Az ő hitét büszkeség vallanom Ezeregy dalból ezt az egyet dúdolom, dúdolom Régi napok, gyönyörű napok Szeretem az emlékét Ő hív, és hozzá szaladok Játszani így volt szép Régi dalok megidézik Még érzem a nap fényét A szél zúgását is hallom még A szél hangjában is hallom még Egy dallal űzte messze el a bánatom Mit adhatok, csak az, hogy hozzá tartozom S az én fiamnak büszkeséggel mondhatom Ő az én apám, és itt az én otthonom Régi napok, gyönyörű napok Szeretem az emlékét Ő hív, és hozzá szaladok Játszani így volt szép Régi dalok megidézik Még érzem a nap fényét A szél fütyült altatót, legyen álmom szép A szél fütyült altatót, ma is hallom még Pápai Joci [youtube=https://www.youtube.com/watch?v=2b_vZFUVs_g&w=420&h=266]

Ezeket a cikkeket olvastad már?