Christine:


In sleep he sang to me
In dreams he came
That voice which calls to me
And speaks my name
And do I dream again
For now I find
The Phantom of the Opera is there
Inside my mind

Phantom:

Sing once again with me
Our strange duet
My power over you
Grows stronger yet
And though you turn from me
To glance behind
The Phantom of the Opera is there
Inside your mind

Christine:

Those who have seen your face
Draw back in fear
I am the mask you wear

Phantom:

It's me they hear

Both:

My/your spirit and your/my voice
In one combined
The Phantom of the Opera is there
Inside your/my mind

Offstage:

He's there the Phantom of the Opera!

Phantom:

In all your fantasies
You always knew
That man and mystery

Christine:


Were both in you

Both:

And in this labyrinth
Where night is blind
The Phantom of the Opera is there
Inside your/my mind

Christine:

He's there, the Phantom of the Opera!

(Vocalizing)

Phantom:


Sing, my angel of music!

Christine:

(Vocalizing higher)

Phantom:

Sing for me!

Christine:


(Vocalizing higher)

Phantom:


Sing my angel of music!

Christine:

(Sings higher)

Phantom:


SING FOR ME!

I have brought you
To the seat of sweet music's throne
To this kingdom where all must pay homage to music
Music.
You have come here
For one purpose and one alone
Since the moment I first heard you sing
I have needed you with me to serve me
To sing for my music


[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=ySv6mOq0PRk&w=320&h=266]

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=AS2A0lNLYR4&w=320&h=266]

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=9QPgqLaxLYc&w=320&h=266]


Margit Zoltán
2019.01.19.
Az Úr második év ezredének tizennyolcas számmal ellátott évében, Kecskemét városában három délvidéki atyókfia, úgy szépen elázva neki indult az éjszakának.
Imis a délvidéki suttyó, aki a negyvenes éveit bőven tapossa, de a tinédzserkori lázadását most éli ki. Olyan "Hülye, azért nem vagyok" tiltott reklám szlogen arca is lehetne, kobakra biggyesztett "szemcsivel", nyakörvvel ellátva és a kötelező papucs-fehér sport zoknival felfegyverkezve. Villódzó szemeivel izgága varjú tekintetét másolja, aki folyamatosan a környezetét mustrálja, nehogy lemaradjon valamiről, kimaradjon valamilyen csíny tevésből. Egyszerűsítve ő az, aki a rossz fát biztosítja a tűznek!

Béjci a "béke gyermekeként" a múlt század hetvenes éveiben ragadt, a "maligán" fok szintben való tartása, úgy nála alap! A környék kocsmáinak, presszóinak látogatója, a béke szeretet radikális szószólója! A leszerbezésre begyullad, azt követően szerb nótákra mulat! Ő a mindenkori dualitás, örök ellenzéki, minden rossz a mindenkori kormány felől jön, ennek ellenkezőjéről őt meggyőzni lehetetlen és értelmetlen feladat! Ő a csipet csapat ideológusa.

Százados a fáma szerint  balkáni háborúkat megjárt közlegény, aki altiszti rangig tolta magát a katonai rang létrán, - tartalékosként! Imádja a "military-style"*-t. Vegyes az öltözéke, jugó sereg surranó, NATO terep színű pantalló, horvát roham sisak és a kiegészítők: talán orosz harci penge, olyan "specnaz"-os, bloetooth zene lejátszó, meg egy piacos bringa, mellyel eljár a melóba, meg "Kecó" jellegzetes helyeit látogatja, mint pl. a "Lesz Vigaszt" vagy egyéb "moonshine"** mérő helyet, mivel a bringának kell üzemanyag, a nyeregben ülőnek meg jókedv! Egyértelmű, hogy ő csapat logisztikai felelőse, haditervek kiötlője a terep képének ismerője!

A társaságot a sors boronálta össze, hasonló a hasonlót, ellentétes az az ellentétessel alapon. Munkát kerestek Kecskeméten, mivel szülőföldjükön beszűkült a lehetőség, pedig milliárdokat pumpálnak oda, hogy az választott magyarnak igencsak jól menjen a "csili-vili"*** autonómia, a választottnak jól megy a többségnek meg sehogy, de ennek nem az a célja, hanem a migráció serkentése, ugye milyen csavaros a politika! Innen úgy tűnik, hogy az elvándorlást a sors hozta, onnan meg a sors viszi, végén a soros megmondja, vagy a sors!?

Megesett, hogy a fő hadiszállást biztosító szálló kispadján nagy lett a hangoskodás, meg a vita, egyenes arányban az elfogyasztott árpa üdítő és égetett energia ital (moonshine) mennyiségével, megkérve felszólította őket a porta szolgálat, hogy vigadni kívül tágasabb, mert a robotoló osztály a hardverét és szoftverét pihentetni szeretné, új munka erő és kedv létrehozása céljából!

Így a mester hármas a külső energia pályára lépve, felcsapott alkalmi turistának Kecskemét éjszakáját felfedezve!Az út sem ment simán, mert a Kupa italbolt zárva, a Póker presszó éppen a fogadási idő végét járta, így félig meddig "elázva" ördög bújt a vonóba!

Százados mutatóujját felemelte és elrikkantotta magát: - Irány a torony!
Erre Béjci: Melyik torony?
Százados: Melyik, melyik, hát a Malom torony!
Béjci: Mit akarsz te a malomba, nincs nálunk búza!
Százados: Hallgass! Arra megyünk! Ott 'tán még van 'pija!
Odaértek a Malom üzlet központba, minden üzlet zárva.
Imis megszólal kajánul röhögve: 'Pijanista!

Mit volt mit tenni tovább kellett menni, ha benn van a vőfény, akkor az hívogat! Félig berúgni meg hiába kidobott pénz! Az alkalmi turistáink megérkeztek Szabadságtérre, pontosan "kígyózva-kígyózóan" a Kodály Zoltán (Psalmus Hungaricus) emlékműhöz.
Béjci nézegeti, nézegeti: -Ez valami politikus emlékmíve! Tudom én, hallottam már róla!
Százados: Egy francot! Ő kérlek szépen, zenész volt! Amott van a politikus! Mutat ellentétes irányba a Kossuth szobor felé. Majd mély lélegzetvétellel katonásan vigyázva vágta magát és elkezdte teli-torokból:
-Kossuth Lajos, azt üzente elfogyott a regimentje, ha még egyszer, azt üzeni mindenkinek el kell menni! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Erre "képbe ugrik" Imis felemeli három ujját az égnek és rákezd: -Srbija! Srbija!
Százados megálljt parancsol!
-Ez nem az a nóta! Az a nóta amott van, nem itt van! Ne tessék keverni a szezont a fazonnal!
Imis: -Akkó mé hoztuk magunkkal a Szerb zászlót, he?
Százados: - Kérlek szépen, mert odahaza a Délvidéken a kínai szaküzletben csak az volt kapható! A seregnek meg kell zászló, anélkül nem tud vonulni! Ott a címerdombon-iránydombon láthatod milyen messze van Srbija kilométerekben, na! Odaténferegtek az iránydombhoz tájékozódni, erre már a távolból diszkréten figyelő rendőrök közelebb értek a hangoskodó tömeghez.
A csapat nem vette észre a közeledő járőröket és meglepetten reagáltak a szép jó estét polgárok köszöntésre!
Karhatalom: -Önök mit hangoskodnak ? Talán veszekednek?
Százados: -Á nem! Csak diskurzust folytatunk, hogy merre menjünk, mert eltévedtünk!
Béjci: -Itt ez a négy templom fogságba ejtett minket! A pravoszláv (Ortodox), amott az albán (valamikori Neológ zsinagóga) az a buzogányos (Református) meg a "mijenk" (Nagytemplom)!
Karhatalom: Ki ejtette önöket fogságba, a templomok?! Honnan jöttek, merre tartanak?
Imis: -Vajdaságbúl, a Gyász utca felé tartanánk ott a szállásunk! Meg "gaszterbajterok" vagyunk!
Százados: -Nem gaszterbajter, hanem munkavállaló!
Karhatalom: -Gyász utca? Az meg hol van?
Imis:- Hol lenne, a "kupás italbótná" a "pókerpresszó" felé!
Karhatalom: Jász utca ugyebár! Nos most eligazítás fog következni és a járőrök útba igazították az illuminált várost-nézegető turistákat.
A csapat megindult Szent István szobor felé, ott még a Százados tartott egy rövid történelem órát,  augusztus 20-i palicsi pörköltevésről beszámolót, majd rágyújtottak egy csavartra, de Béjci elejtette az öngyújtót és megfordultak az ellenkező irányba...A kecskeméti Rendőrkapitányság épületénél összenéztek, majd jó irányba fordultak...
Kettő óra kígyózó-kígyózás után elértek a Gyász utcába, ott Béjci önállósította magát és eltűnt az éj leple alatt, mint szürke-szamár a ködben. A többiek nyugovóra tértek.

Időközben a Gyász utca lovagjai Imis meg Béjci levitézlett, elhagyta Kecskemét városát, Százados áll a vártán, kőkeményen kitart, talán már ezredesi rangban lehet? Így lett a három vajdasági atyókfia: Imis, Béjci meg a Százados Gyász utca lovagja, a délvidéki kesergő sors megtestesítője...igyál vizet majd ráfizetsz...Az utcának nincs neve, vagy Gyász utca?!

E történet mese volt-e, döntse el a nagyérdemű nyájas olvasó! :)
Margit Zoltán

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=j-gbYlaNFW8&w=420&h=266]


*Katonai stílus
**Abszint, de lehet zúg szesz, pancsolt szesz - http://abszint.com/2017/09/20/moonshine/
***Csillogó-villogó mennyei állapot

Margit Zoltán
2019.01.19.
Az Úr második év ezredének tizennyolcas számmal ellátott évében, Kecskemét városában három délvidéki atyókfia, úgy szépen elázva neki indult az éjszakának.
Imis a délvidéki suttyó, aki a negyvenes éveit bőven tapossa, de a tinédzserkori lázadását most éli ki. Olyan "Hülye, azért nem vagyok" tiltott reklám szlogen arca is lehetne, kobakra biggyesztett "szemcsivel", nyakörvvel ellátva és a kötelező papucs-fehér sport zoknival felfegyverkezve. Villódzó szemeivel izgága varjú tekintetét másolja, aki folyamatosan a környezetét mustrálja, nehogy lemaradjon valamiről, kimaradjon valamilyen csíny tevésből. Egyszerűsítve ő az, aki a rossz fát biztosítja a tűznek!

Béjci a "béke gyermekeként" a múlt század hetvenes éveiben ragadt, a "maligán" fok szintben való tartása, úgy nála alap! A környék kocsmáinak, presszóinak látogatója, a béke szeretet radikális szószólója! A leszerbezésre begyullad, azt követően szerb nótákra mulat! Ő a mindenkori dualitás, örök ellenzéki, minden rossz a mindenkori kormány felől jön, ennek ellenkezőjéről őt meggyőzni lehetetlen és értelmetlen feladat! Ő a csipet csapat ideológusa.

Százados a fáma szerint  balkáni háborúkat megjárt közlegény, aki altiszti rangig tolta magát a katonai rang létrán, - tartalékosként! Imádja a "military-style"*-t. Vegyes az öltözéke, jugó sereg surranó, NATO terep színű pantalló, horvát roham sisak és a kiegészítők: talán orosz harci penge, olyan "specnaz"-os, bloetooth zene lejátszó, meg egy piacos bringa, mellyel eljár a melóba, meg "Kecó" jellegzetes helyeit látogatja, mint pl. a "Lesz Vigaszt" vagy egyéb "moonshine"** mérő helyet, mivel a bringának kell üzemanyag, a nyeregben ülőnek meg jókedv! Egyértelmű, hogy ő csapat logisztikai felelőse, haditervek kiötlője a terep képének ismerője!

A társaságot a sors boronálta össze, hasonló a hasonlót, ellentétes az az ellentétessel alapon. Munkát kerestek Kecskeméten, mivel szülőföldjükön beszűkült a lehetőség, pedig milliárdokat pumpálnak oda, hogy az választott magyarnak igencsak jól menjen a "csili-vili"*** autonómia, a választottnak jól megy a többségnek meg sehogy, de ennek nem az a célja, hanem a migráció serkentése, ugye milyen csavaros a politika! Innen úgy tűnik, hogy az elvándorlást a sors hozta, onnan meg a sors viszi, végén a soros megmondja, vagy a sors!?

Megesett, hogy a fő hadiszállást biztosító szálló kispadján nagy lett a hangoskodás, meg a vita, egyenes arányban az elfogyasztott árpa üdítő és égetett energia ital (moonshine) mennyiségével, megkérve felszólította őket a porta szolgálat, hogy vigadni kívül tágasabb, mert a robotoló osztály a hardverét és szoftverét pihentetni szeretné, új munka erő és kedv létrehozása céljából!

Így a mester hármas a külső energia pályára lépve, felcsapott alkalmi turistának Kecskemét éjszakáját felfedezve!Az út sem ment simán, mert a Kupa italbolt zárva, a Póker presszó éppen a fogadási idő végét járta, így félig meddig "elázva" ördög bújt a vonóba!

Százados mutatóujját felemelte és elrikkantotta magát: - Irány a torony!
Erre Béjci: Melyik torony?
Százados: Melyik, melyik, hát a Malom torony!
Béjci: Mit akarsz te a malomba, nincs nálunk búza!
Százados: Hallgass! Arra megyünk! Ott 'tán még van 'pija!
Odaértek a Malom üzlet központba, minden üzlet zárva.
Imis megszólal kajánul röhögve: 'Pijanista!

Mit volt mit tenni tovább kellett menni, ha benn van a vőfény, akkor az hívogat! Félig berúgni meg hiába kidobott pénz! Az alkalmi turistáink megérkeztek Szabadságtérre, pontosan "kígyózva-kígyózóan" a Kodály Zoltán (Psalmus Hungaricus) emlékműhöz.
Béjci nézegeti, nézegeti: -Ez valami politikus emlékmíve! Tudom én, hallottam már róla!
Százados: Egy francot! Ő kérlek szépen, zenész volt! Amott van a politikus! Mutat ellentétes irányba a Kossuth szobor felé. Majd mély lélegzetvétellel katonásan vigyázva vágta magát és elkezdte teli-torokból:
-Kossuth Lajos, azt üzente elfogyott a regimentje, ha még egyszer, azt üzeni mindenkinek el kell menni! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Erre "képbe ugrik" Imis felemeli három ujját az égnek és rákezd: -Srbija! Srbija!
Százados megálljt parancsol!
-Ez nem az a nóta! Az a nóta amott van, nem itt van! Ne tessék keverni a szezont a fazonnal!
Imis: -Akkó mé hoztuk magunkkal a Szerb zászlót, he?
Százados: - Kérlek szépen, mert odahaza a Délvidéken a kínai szaküzletben csak az volt kapható! A seregnek meg kell zászló, anélkül nem tud vonulni! Ott a címerdombon-iránydombon láthatod milyen messze van Srbija kilométerekben, na! Odaténferegtek az iránydombhoz tájékozódni, erre már a távolból diszkréten figyelő rendőrök közelebb értek a hangoskodó tömeghez.
A csapat nem vette észre a közeledő járőröket és meglepetten reagáltak a szép jó estét polgárok köszöntésre!
Karhatalom: -Önök mit hangoskodnak ? Talán veszekednek?
Százados: -Á nem! Csak diskurzust folytatunk, hogy merre menjünk, mert eltévedtünk!
Béjci: -Itt ez a négy templom fogságba ejtett minket! A pravoszláv (Ortodox), amott az albán (valamikori Neológ zsinagóga) az a buzogányos (Református) meg a "mijenk" (Nagytemplom)!
Karhatalom: Ki ejtette önöket fogságba, a templomok?! Honnan jöttek, merre tartanak?
Imis: -Vajdaságbúl, a Gyász utca felé tartanánk ott a szállásunk! Meg "gaszterbajterok" vagyunk!
Százados: -Nem gaszterbajter, hanem munkavállaló!
Karhatalom: -Gyász utca? Az meg hol van?
Imis:- Hol lenne, a "kupás italbótná" a "pókerpresszó" felé!
Karhatalom: Jász utca ugyebár! Nos most eligazítás fog következni és a járőrök útba igazították az illuminált várost-nézegető turistákat.
A csapat megindult Szent István szobor felé, ott még a Százados tartott egy rövid történelem órát,  augusztus 20-i palicsi pörköltevésről beszámolót, majd rágyújtottak egy csavartra, de Béjci elejtette az öngyújtót és megfordultak az ellenkező irányba...A kecskeméti Rendőrkapitányság épületénél összenéztek, majd jó irányba fordultak...
Kettő óra kígyózó-kígyózás után elértek a Gyász utcába, ott Béjci önállósította magát és eltűnt az éj leple alatt, mint szürke-szamár a ködben. A többiek nyugovóra tértek.

Időközben a Gyász utca lovagjai Imis meg Béjci levitézlett, elhagyta Kecskemét városát, Százados áll a vártán, kőkeményen kitart, talán már ezredesi rangban lehet? Így lett a három vajdasági atyókfia: Imis, Béjci meg a Százados Gyász utca lovagja, a délvidéki kesergő sors megtestesítője...igyál vizet majd ráfizetsz...Az utcának nincs neve, vagy Gyász utca?!

E történet mese volt-e, döntse el a nagyérdemű nyájas olvasó! :)
Margit Zoltán

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=j-gbYlaNFW8&w=420&h=266]


*Katonai stílus
**Abszint, de lehet zúg szesz, pancsolt szesz - http://abszint.com/2017/09/20/moonshine/
***Csillogó-villogó mennyei állapot

Margit Zoltán
2018.12.25.




IMPERIUM - KLIPPEL AZ ELSŐ DAL A NEVERGREEN, EX-WISDOM, ÁMOK ZENÉSZEK ÚJ CSAPATÁTÓL: TITKOS HÁBORÚ
Májusra várható az első album

A Nevergreen billentyűsének, Matláry Miklósnak a vezetésével ex-Wisdom, Ámok, Nevergreen zenészek fogtak össze az Imperium nevű új csapatban, amelynek első dalát, a klippel kísért Titkos háborút máris megismerheted.

"Az Imperium szövegvilágában megtalálható a történelmi tematika, ahogy a szerelmi is. A zenekar májusban tervezi kiadni az első nagylemezét a HammerWorld Magazin extra CD-mellékleteként, utána pedig néhány nyári fesztiválon be is mutatnák a dalokat."

www.facebook.com/imperium.hu

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=ibQumIuz8K4&w=320&h=266]
IMPERIUM:

Dr. Jekyll - ének
Matláry Miklós - billentyűs hangszerek (Nevergreen)
Galambos Zsolt - szólógitár (ex-Wisdom)
Németh Attila - dobok (Ámok)
Ispán András - basszusgitár (Ámok)
Vladimir Ruszity - gitár (ex-Nevergreen, Ámok)
HammerWorld-Matláry


Margit Zoltán
2018.11.26.



When I look into your eyes
I can see a love restrained
But darlin' when I hold you
Don't you know I feel the same"

Nothin' lasts forever
And we both know hearts can change
And it's hard to hold a candle
In the cold November rain
We've been through this such a long long time
Just tryin' to kill the pain, oo yeah
But love is always coming and love is always going
And no one's really sure who's lettin' go todayWalking away
If we could take the time
To lay it on the line
I could rest my head
Just knowin' that you were mine
All mine
So if you want to love me
Then darlin' don't refrain
Or I'll just end up walkin'
In the cold November rain
Do you need some time on your own
Do you need some time all alone
Everybody needs some time
On their ownDon't you know you need some time all alone
I know it's hard to keep an open heart
When even friends seem out to harm you
But if you could heal a broken heart
Wouldn't time be out to charm you
Sometimes I need some time on my Own
Sometimes I need some time all alone
Everybody needs some time
On their own
Don't you know you need some time all alone
And when your fears subside
And shadows still remain, oh yeah
I know that you can love me
When there's no one left to blame
So never mind the darkness
We still can find a way
'Cause nothin' lasts forever
Even cold November rain
Don't ya think that you need somebody
Don't ya think that you need someone
Everybody needs somebody
You're not the only one
You're not the only one
Don't ya think that you need somebody
Don't ya think that you need someone
Everybody needs somebody
You're not the only one
You're not the only one
Don't ya think that you need somebody
Don't ya think that you need someone
Everybody needs somebody
You're not the only one
You're not the only one
Don't ya think that you need somebody
Don't ya think that you need someone
Everybody needs somebody

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=8SbUC-UaAxE&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2018.11.14.



Jól bevált, ősrégi praktika: amit nem szeretünk kiakasztani az ablakba, kitenni a kirakatba, arról inkább nem beszélünk, azt igyekszünk elhallgatni. Hogy a vajdasági magyar sajtóban igen sok baj van nemcsak a kréta, hanem a toll, a papír és a mikrofon körül is, azt nem kell különösebben részletezni.
Nincs médiastratégiánk. Papíron. Nincs tájékoztatásért felelős tanácsosunk. Papíron. Pedig volt mindkettő! Igaz, hogy az újságírásunk egésze egyik által sem válhatott jobbá, de az elkészült írásos anyag legalább feltérképezte a helyzetet (feltárta a fehér foltokat), egy-egy sikamlós téma ürügyén pedig olykor egy kicsit meg is lehetett szellőztetni a tájékoztatási tanácsosok szoknyáját. Meg úgy en bloc eleget tettünk a látszatnak. Mert most, amikor a kettő közül egyik sincs, a szép nemzeti színű paraván mögül bizony kikandikál, kileng a lóláb.
Mi másra tudjunk gondolni, mostanában nyilván azért nem készül újabb vajdasági magyar Médiastratégia – a régi már 2 éve lejárt –, mert egyszerűen nincs mit „beleírni”. Vagy igencsak kurta-furcsa lenne, ha lenne, foghíjas meg cefetül kikenceficézett. (Majdnem azt írtam, hogy úgy nézne ki, mint a ligeti kurva.) Márpedig, ha piacra akarnánk dobni, és el szeretnénk adni, alaposan ki kellene niveázni a múmiát.
Ha a Magyar Nemzeti Tanács utasítására/megrendelésére egy ilyen szacharinnal cukrozott méz(éd)es dokumentumtervezetet újfent kidolgozna – megint csak az újságírásunk színe-java, habos-babos-csokipundingos krémje –, akkor abban illene töredelmesen bevallani, hogy Zombortól-Nagybecskerekig szinte az összes önkormányzati alapítású, a hallgatókhoz magyarul is szóló/beszélő rádiónkat elveszítettük (egészen pontosan: a politika oltárán föláldoztuk), és ezek helyett már sohasem leszünk képesek újakat beindítani. Akkor illene tisztességesen számolni ezzel a pótolhatatlan veszteséggel, vagy legalábbis egy balek bűnbakot kellene találni, akinek mindezt a nyakába lehetne varrni. Mert nem mi csináltuk, mi ártatlanok vagyunk, nekünk semmi közünk hozzá. Nem vagyunk bűnrészesek, mi legfeljebb csak hagytuk… Ahogy szoktuk.

Csak a Pannon, csak a Pannon, csak a Pannon…
Akkor hát önmagunk tisztára mosásán kívül még mit foglalhatnánk bele? Azt, amit egy mondattal is el lehet intézni? Azt, hogy GŐZERŐVEL FEJESZTJÜK A PANNON RTV-T? Hogy éppen azt az egyet fejlesztjük, meg semmi mást? Mert minket a többi nem igazán érdekel. Hiába vagyunk alapítói a Magyar Szónak és a Hét Napnak, mindkettőt ugyanaz a lassan ölő gyógyíthatatlan nyavalya kínozza, amely ellen nincs oltás, nincs orvosság. Ezért éltetjük inkább a Pannont. Az fiatal és életerős. Szépreményű. A két öreg meg lombhullató. Persze az anyaország is kínosan ügyel a Pannon egészségére: eteti-itatja, festi-szépíti, bútorozza-ruházza, minden létező módon kényezteti. Felpumpálja az izmait, (nem talpra, csak) lábra állította és útjára bocsájtotta. Egy csúf szépséghibája azért maradt: egyenes gerincet ő sem adhatott neki. De a mi kis Médiagömböcünknek nem is kell gerinc. Gurul anélkül is. Terebélyesedik, fejesedik, mint ősszel a káposzta. (A pannonosok néha talán azt képzelik, hogy velük kezdődött az időszámítás, hogy azóta létezik magyar nyelvű rádiózás meg tévézés, amióta a Pannont a politikusok létrehozták. Mert azok hozták létre, öncélúan, önmaguknak, saját használatra. Hogy őket dicsőítse, magasztalja. Nem is azért, hogy örök kritizálót vegyenek maguknak a „saját pénzükön”! Még csak az kéne!) De nekünk ne legyenek hamis illúzióink: ami az egyiknek térhódítás, térfoglalás, térnyerés, az a másiknak súlyos és pótolhatatlan, végérvényes térvesztés. Ahhoz, hogy csak egy is brutálisan meggazdagodjon, földi mércék, világi mérték szerint terebélyesedjen, naggyá váljon, sok kicsinek kell elszegényednie, nyomorgóvá válnia. Hogy újkori földbirokosok, földesurak legyenek, sok-sok apró párholdasnak kell földnélküli nincstelenné válnia, vagy ami még rosszabb, uradalmi csicskává. Ha a Pannon RTV ott lesz mindenhol, ha mindenütt megveti a lábát, akkor másokra már nemigen lesz szükség. Gyerekjáték lesz leépíteni őket. Azt mondják majd, hogy nem kell könnyeket hullajtani, van már helyettük más, másik. Lám, a Szabadkai Rádió sírján is nőtt virág – egy halott virág! –, a Szabadkai Magyar Rádió. (Még haló porában is megalázták, még a nevét is ellopták.) A Pannon nyomulása, térfoglalása tulajdonképpen kőkemény kiszorítósdi. És piszok nagy szerencséje van: az önkormányzati sajtó politikai ledózerolása, politikai úthengerrel történt földbe döngölése alaposan megtisztította előtte a sajtóterepet, szinte utat vágott, talaj-előkészítést végzett neki.

„A legmagasabb szintű tájékoztatás”
Mert mi a cél? Nem az, hogy a már eltemetett kisrádiók után az egyetlen nagyrádiót, a 24 órás magyar adást sugárzó Újvidéki Rádiót is kivéreztessük, meg az 50 éves Újvidéki (magyar) Televíziót is leépítsük. Neeem, nem ez a cél! „Az a cél, hogy a vajdasági magyarság a legmagasabb szinten legyen tájékoztatva!” – mondta nemrég, a nemzeti tanácsi választások eszmei nemzeti vágtájában a mini parlamentünk vezetője. (Olyan nagyot mondott, hogy alig fért ki a száján.) Mármint a Pannon rádiók és tévé által legyünk magas szinten tájékoztatva. Mert azok majd magas szinten tájékoztatnak. Ezért őáltaluk és ővelük és őbennük váljunk magas szinten tájékoztatottá. Ha hallgatni, nézni akarod a Pannont, sámli, hokedli meg létra kell hozzá. Még jó, hogy nem daru meg lift. Hogy felérjünk addig az égi szintig. Vagy legalább a tyúkszemükig.
Sátoros vándorcigány módjára jártak faluról falura, hogy a politikai roadshowjukon elnyerjék a választópolgár voksát. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy hadra fogható pártkatonákkal, fizetett, zsoldos magyar „hadsereggel”, prosperáló nyertesek hadával a hátuk mögött nem is kellett volna kampányolni, ezt a táncpénzt másra is költhették volna. Az új MNT felállása után remélhetőleg lesz bátorsága valakinek megkérdezni, hogy mennyibe is került mindez, és kinek a pénzét kóstálta. Mert valaki ezért a pénzért is megdolgozott, ha nem itt, akkor odaát. Ezt se felejtsük el! Meg elgondolkodtató az a humorbonbonnak szánt mondolat is, amit nemrég olvastam, és amibe, ha csak egy kicsit is mélyebben belegondolsz, könnyen az arcodra fagyhat a mosoly, és mely szerint a Prosperitati nyertesei a vajdasági magyarság vezetőjét nem szeretik, de a gazdasági udvarba bevontatott ekét, tárcsát… azt már igen.
Visszakanyarodva a kis országjáráshoz: eléggé el nem ítélhető, igazságtalan módon – az intenzív fejtágítás során – nem esett szó a két nagy múltú elektronikus médiumunkról, nem emlegették sem az Újvidéki Rádió, sem az Újvidéki Televízió szerepét, magyar adásának, műsorainak fontosságát, sem azok fejlesztési stratégiáját. Tudjuk azt, hogy jövőre már új székházba költöznek, ámdeviszont a Pannonnak is készül majd új stúdió a Forum házban. De mi a búbánatnak? Ha már annyira idillikus az együttműködés az egyes szerkesztőségek között, akkor az teljesen fölösleges. Hacsak nem az a cél, hogy a szépreményűt Újvidéken is „felvirágoztassák”, a lombhullatót meg elsorvasztják, mint tették azt Szabadkán. Márpedig van egy olyan érzésem, hogy alighanem erra megy a játék. Elvégre van már a Pannonnak rádiója is (nem is egy, kettő!), meg tévéje is.

Csak azt, amit lehet, csak annyit, amennyit szabad
Meg azt is kinyilatkoztatta az MNT elnöke, hogy „a vajdasági magyarság felnőtt”. Tehát nem gőgicsélő pelenkás csecsemő, nem lecsúszott zoknis gyerek és nem is nyikhaj kamasz. ÉRETT FELNŐTT. Márpedig én lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy ily mértékben megkiskorúsítva, térdepelő, alattvalói szerepbe száműzve évtizedek óta nem volt az itt élő magyarság. Hajoljon csak közelebb és vegye alaposan szemügyre csak a tájékoztatást. Az is untig elég lesz.
Idősebb szabadkai rádiós és magyar szós kollégáktól gyakran hallottam, hogy napi munkájuk során – a szocializmus virágzása idején – magyar nyelven kaptak tájékoztatást, a saját anyanyelvünkön juthattak információhoz még olyan helyeken is, mint amilyen a bíróság vagy éppen a belügy. Egészen jól elboldogultak a magyar nyelvvel, a legtöbb esetben találtak olyan illetékes elvtársat, aki magyarul nyilatkozott. Próbáld meg ugyanezt most! A társadalmi-politikai szervezetek megvitatásra váró írásos anyagai magyar nyelven is megjelentek, azokat az újságírók a szerkesztőségekben megkapták. Hozakodjál elő ilyesmivel most! Kérdezd meg, hogy működik az önkormányzatokban a fordítószolgálat? Létezik-e még egyáltalán?
Boldog időben minden valamirevaló újságnak, rádiónak, tévének volt parlamenti tudósítója. Az utóbbi időben már a szabadkai képviselő-testület üléseiről sem tájékoztatnak. Amíg létezett a Szabadkai Rádió, élőben közvetített a helyszínről. Ma már szinte nincs is (vagy csak elvétve akad) gyárlátogatás, észrevétlenül kiveszett a sajtónkból, eltűntek az élet ízű üzemi riportok, megszűntek a vállalati újságok. Biztos kimentek divatból. Pedig olvasmányos kis lapja volt például a Zorkának, a Severnek vagy a palicsi Chemosnak. Felüdülés volt az üzemekben csatangolni, a gyári szerkesztőségekbe járni. Erősen kétlem, hogy napjainkban le lehetne táborozni egy-két napra, mondjuk a híres/hírhedt Masterplastban, az ottani melósokkal kertelés nélkül elbeszélgetni, vagy a Calzedonia robotosított varrónőivel eltársalogni (ahol még a magyar nyelven összeeszkábált önéletrajzodat is úgy vágják hozzád, hogy államnyelven már nem lesz kedved még egyszer megírni).
Kár tagadni: a politika szemtelenül rátelepedett a sajtónkra. Mint egy állhatatos, dolgos pók, a finom kis hálójával csendben, alattomosan, mesterien körbeszőtte a vajdasági magyar médiát. Szó szerint behálózta, a hálójába kerítette. Az is javarészt a politikum bűne, hogy az újságíró kifordult önmagából. Hogy az újságírót arra készteti (nem puskával kényszeríti, hanem a maga rafinált módszereivel arra ösztönzi), hogy kettős játékot játsszon, hogy kétarcú legyen, hogy hazudtolja meg önmagát, hogy egyik szavával üsse agyon a másikat, hogy amiben tegnap még hitt, aztán holnap tagadja meg. Hogy hagyja magát sarokba szorítani, hogy ne mondjon ki mindent, amit gondol, és ne írjon le mindent, amit tud. Csak azt, amit lehet, csak annyit, amennyit szabad. Mérlegeljen, méricskéljen, centizgessen, dekázgasson. Mert ennek alapján majd őt is lemérik.
Tartok tőle, nem egyéb, már csak egy földön elterülő, haldokló oroszlán a mi magyar sajtónk – akinek annyi ereje sincs, hogy a farkát fölemelje, nemhogy visszaharapjon.

Szabó Angéla
[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=QCSkOwefCOs&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2018.10.31.



Valójában, e "fecni" tükrözi valóságunkat, mit is képvisel a "vajdasági" egypártrendszer. Szolgalelkűségtől, talán a lelki-szegénység a rosszabb. Feladni mindent, behódolni, önmagát megalázni, értékeinket taposni, látszat autonómiáról regélni, hazudni, folyamatosan szemrebbenés nélkül! A másképpen gondolkodókat, rögtön lejáratni, kirekeszteni, keresztre feszíteni, ha túléli elüldözni, utána lealantasozni, ha külföldön munkát mer vállalni, magyar gyermekei elé kenyeret merészel tenni. Az értéket immáron, ez jelenti!

Az egypártrendszeri bohózat, választási cirkusza elé nézünk, Vajdaságban Nemzeti Tanácsokat választanak november 4-én, így a Magyar Nemzeti Tanácsot is. Tudjuk, mi zajlik, és tudjuk mi fog történni.

Amiért e témához nyúltam, az a fenti ÉRTESÍTÉS-hez kapcsolódó észrevételem, felháborodásom, elhunyt hozzátartozónk, kapta e értesítést, hogy az Úr és egyháza által is támogatott listára menjen szavazni. Szerbiában már bevett szokás, hogy a választások kétes kimenetelét megelőzvén, a holtak birodalmától várják el a segítséget. Figyelő szemeinket a temetőbe kihelyezett urnákra kell szegezni, hogy a választások tisztasága meg kérdőjelezhető ne legyen. A holtak csendje az egyértelmű listára leadott voksokat jelenti? A helyi politikába avatkozó lelki adminisztrátorok, majd értelmezik, kiértékelik és meg "MAGYARázzák" az égi seregek hogyan tolmácsolják a holtak birodalmának üzenetét!?

Mi egyszerű "kereten" kívüliek, még értesítést sem kaptunk, célozva ránk, hogy nem követjük a a holtak birodalmának példáját? Netalán, már előre jelezték a lelki adminisztrátorok, hogy bojkottáljuk e nemes demokratikus küzdelmet, vagy  megcsúszik a kezünk és a kettes jelölteket karikázzuk be, ill. lehet, hogy már leszavaztunk?!

E "fecni" önmagáért beszél, ez a vajdasági szegénységi bizonyítvány, még a magyar ember, becsületes magyar nevét sem írják ki, a holtakon átgázolnak, kegyeletükben sértik őket, nem ragoznám, mert felesleges a kép minősít mindent! Hülyeségre nincs orvosság, de Magyar-ázat sem, no elMeNT a józan ész, talán mindörökre...

Szégyen? E szó jelentését nem értik!

Margit Zoltán

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=dog6feWlYSc&w=320&h=266]




Margit Zoltán
2018.10.22.



fotó: Csőszi János
A fotó önmagában alig különleges: autópályán, tréleren szállítanak egy ekhós szereket. Az azonban ismerős, több fotón, filmben láttuk az elmúlt időszakban: a nemrég tragikus halált halt vándor, Gecse Balázs Gergő magyar világvándor, és önellátó csodabogár ökrös szekere az. Az utolsó út… Hirdeti a pár soros, de annál inkább szívbemarkoló reqviem címe. Linkről linkre ugrálva végül a szerző nevét is megtalálom: Károly Ignác. A fotós kiléte is tisztázódik, Csőszi János képe kering az interneten. Talán nem haragszik meg, ha idézem néhány sorát, hiszen az én fejemben is hasonló gondolatok kavarogtak a szomorú történet kapcsán.



„A világjáró ökrös szekér egy platón tart hazafelé. Az utolsó útján, immáron a tisztaszívű vándor, Gecse Balázs Gergő nélkül. Kegyetlen dolog szavakba foglalni az érzést. Nem is lehet… csak egy parányi részletét annak a végtelen szomorúságnak, amit érzek, amit ez a fotó kiváltott belőlem… Sajnos esztelenül rohanó korunk jelképe ez: nincs már lehetőség a normális, lassú, szemlélődő életre. A motorizáció, a gépek, a rohanó világ végzetesen a fejünkre nőttek… És hiszem, hogy Gergő végtelenül tiszta és szabad lelke már odafönt sír az ökrös szekerének utolsó útját látván…”

Bizony, a történet felkiáltójellel mutatja, hogy ebben a globalizált, pénz-, technológia- és konzumcentrikus világban nem sok esélyük maradt azoknak, akik elmúlt idők értékrendszerének valamelyikét tekintik inkább etalonnak. Akik régebbi, nyugalmas, munkásabb, vagyontárgyakban, technológiában szegényesebb, de lelkiekben, sikerélményekben, annál gazdagabb életre vágynak.

Nemrég nagy lázzal létesültek az ökofalvak, különböző önellátást hirdető közösségek, aztán szinte mindegyiket bedarálta a rohanó világ. Amelyiket nem, az megmaradt a stressz által padlóra küldött, meghajszolt emberek számára illúziókat áruló látszat öko, természetközeli, önellátó (pontosabban jó pénzért azt mímelő) közösségnek.

Vannak hamis öko-proféták szép számmal, szavaikon kicsavart agyú nézők csüngenek, akár a boldogság-guruk, motivációs szakemberek, ezo-izék a nagy semmit kacskaringós szépen kimondó szavain. Nem lenne baj, ha a bízzál magadban, légy boldog, vedd észre a madarat ingyen jönne, de nem, ezért fizetni kell. Gergő nem ilyen volt! Hiteles személy, aki a sok hamis próféta világában talált egy igaz utat ahhoz az életformához, amelyben hitt, amelyben otthon érezte magát. Ha kérdezték miért, hogyan elmondta. Összeszedetten. Okosan, de tömören. Nem térített, nem kamuzott, csak ment az ökrös szekerével amerre a szíve vitte. Ügyesen dolgozott, szerették mindenfelé a népek.



Tudom, igaza volt! Olyan szegletében születtem a világnak, ahol gyerekkoromban még a mindennapok szintjén megélhettük nagyjából azt, amit ő újfent életre keltett magának. Tudom milyen petróleumlámpa és a nyitott kályhaajtó fényénél szárazbabot fejteni téli estéken, hallgatni Nagyapót, aki megjárta a mindkét háborút. Nagymamát, aki egy nagy gyár főmérnökénél szolgált, kis cselédlányból küzdötte fel magát házvezetőnőnek. Tudom, hogy kell befogni a lovat, szántottam tehenekkel, ismerem, milyen mínusz 20 fokban, hasig érő hóban fát dönteni a havason boronának, megfejni a tehenet. Megtanultam forgatni sok-sok öreg szerszámot, egész jó kézműves asztalos, ács, kádár, kovács, szíjgyártó, szabó, vagy egyszerű földműves lehetnék egy régmúlt világban. Ma nosztalgia, de akkor nekünk a mindennapok természetes része volt. Megcsinálni a mindent is. Házilag.

Pár kilométerrel odébb, azért ott volt már a civilizáció, a kommunizmus gyárai okádták a füstöt, dübörgött a technológia, kohókból folyt az acél. Az ipar szívta el a munkaerőt a falvakból. Azonban egy beteg agyú diktátor szeszélye miatt a házak minden este sötétbe burkolóztak, mert kikapcsolták az áramot, az üzletek üresen kongtak. Ecet, savanyúság, ásványvíz, hashajtó sör, borzalmas zöldségkonzerv, esetleg halkonzerv, gyanús minőségű rövidital volt a polcokon. Minden más jegyre, adagra. Emlékszem a napi harminc deka kenyérre… Elő kellett venni esténként a petróleumlámpát, gyertyát.



A falun maradt öregedő lakosság kénytelen volt több száz éves módszerekkel és eszközökkel földet művelni, hogy fel tudjon nevelni néhány hízót, kisegíteni a városra szakadt gyereket. Földet… Ami maradt, ami nem érte meg tagosítani. Hegyoldalak, vízmosás melletti keskeny völgyek, utak szélén futó földsávok. Ahol egyszerűbb volt ott művelte a TSZ, vagy az állami gazdaság, ahol nehezebb volt és hagyták, ott a paraszt. Nagyszülőktől maradt eszközökkel, lóekével, boronával. Öregek, vagy a két világ között ingázók, akik délelőtt gyári munkásként olajosan kergették a normát akkord globálban az esztergagép előtt, délután és vasárnap pedig a háztáji gazdaságban fogták az eke szarvát, vagy húzták a kaszát.

Éppen itt nőttem fel a két világ, a jelen és múlt mezsgyéjén. Nagyszüleim és szüleim háza között úgy három kilométer lehetett mindössze, de valahol útközben történelmi korszakot ugrottunk. A városi oldalon a modern kor, aszfalt tömbházlakás, fürdőszoba, szemben cukrászda, gyógyszertár, önkiszolgáló vegyesbolt, míg azzal a bűvös három kilométerrel odébb már akkor több mint 100 éves falusi ház, gömbfából, gerezdes kötéssel, zsindellyel fedve. Szoba konyha, verempince, budi kint. Semmi luxus.

Aztán istálló, állatok, ganédomb s vagy 15 ár konyhakert, és jó hosszú kerítés, hogy legyen állandóan, amit javítani. A kerítésen túl hosszú mező, telente rendszeresen bejártak a farkasok. Nem tudom velem van-e a baj, de legalább ezerszer jobban szerettem a kemény, ódivatú falusi életet, mint a kényelmes és akkoriban sokkal divatosabb városit.



– Mert van szénapadlás, ahova felvinni a lányokat – ráztam le mindig az efelett értetlenkedőket. Minden esetre, arra jó útravaló, hogy ne csak romantikázzak kényelemben pöffeszkedő huszonegyedik századi városlakóként az egészséges falusi életről, jó levegőről, csendről kergetve fantáziákat. Pontosan tudom, miről szól az a bizonyos „természetközeli, lassú folyású, elmélkedő” életforma. Ha valaki ábrándozna arról, hogy eladja városi lakását, falura, tanyára költözik, annak elárulom, nem olyan, ahogy elképzeli. Sokkal nehezebb! Jobb inkább kipróbálni, mint csalódni később. Kölcsön kért parasztházban, bérelt tanyán, akárhol. Ahol legalább fél évig élesben mehet a buli. Ha még akkor is tetszik a dolog, akkor közénk való. Vagy, ha a változatosságot, az utakat kedveli, a Gergő örökébe.

Őt különösen szerettem, mint, ahogyan kedvelek minden olyan fiatalt, aki jobban érzi magát a régiek bőrében, mint a globalizált konzumtársadalomban. Megviselt értelmetlen halála, pedig nem is ismertem személyesen. Mindig elszomorít, ha fiatal hal értelmetlen halált, Gergő tragédiája azonban különösen mély bánatot idézett elő.

Rádöbbentett arra, aligha létezik menekvés. Ez a pörgő világ mindent és mindenkit elsodor. Van-e, egyáltalán ahova el lehet bújni tisztaszívű életet élni, vagy mindenhol utolérnek, kifosztanak, képükre faragnak erőszakkal. Úgy tűnik az ekhós szekér és az utak nem jó módja ennek, azt már nem hagyja a globalizáció, hogy csináld…

Szóval nézegetem a képet mély bánattal a szívemben, amikor rádöbbenek arra, hogy ezt a fészbuk falamra a Székelyek Világszövetsége nevű entitástól került. Azt mondja a bejegyzés: A Székelyek Világszövetsége szomorú itt: Dallas… Ettől egy fokkal én is még szomorúbb leszek, mert elég baj az, ha a székelyek világszövetsége Dallasban kell, hogy szomorkodjon. Ennél csak az szomorúbb, hogy én mindezt Németországban olvasom és írom. Vigasztal, hogy egyértelműen hazakészülünk, a végképp kitelepülés nem opció.

Nagyot sóhajtok az ágyam felett függő Szűz Mária kép felé:
– Drágajó Márjám, add, hogy erőnk legyen, s egészségünk, hamar esszerakni azt a csepp pénzt, ami arra kell, hogy valahol, ahol magyar szívvel, szemlélődve, okosan, de szép lassan élnek, le tudjuk ütni azt a négy karót, amelyek között elterülő földecskéről azt mondja majd a telekkönyv, hogy a miénk. Nem kell nagy, bár akkora, hova a könnyünk le tud cseppenni, mikor eszünkbe jut, hogy szegény Gecse Balázs Gergő se így tervezte a hazamenetelt…

https://www.erdely.ma
Hompoth Loránd

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=UvaqicO0aNI]
Margit Zoltán
2018.10.07.





[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=e9dZQelULDk&w=320&h=266]
Steve Cutts
Margit Zoltán
2018.08.25.


Sorozatos betörések Csantavéren
Pár évvel ezelőtt a nyilvánosság előtt – talán éppen az utolsó, még igazinak mondható falugyűlésen – elhangzott egy olyan kijelentés, hogy egyetlen hónap leforgása alatt 27 betörés/lopás történt a faluban. Valamennyi eset közös jellemzője: bottal üthették az elkövetők nyomát, nem jelentkeztek szemtanúk, az eltulajdonított értékek pedig soha sem kerültek vissza a tulajdonosukhoz.
Amikor már kezdett elviselhetetlenné válni helyzet, a falu akkori vezetősége a városi rendőrséghez fordult segítségért. Megbeszélést tartottak az illetékesekkel, akik akkor azzal takaróztak, hogy nekik fogalmuk sem volt mindarról, ami Csantavéren (az éj leple alatt) zajlott, a felvázolt bűncselekményekről csak a helyszínen értesültek, akkor hallottak róluk először, merthogy a helyi rendőrállomásról hozzájuk nem is jutottak el a felvett jegyzőkönyvek. Egyszerűen csak Komámasszony, hol az olló?-féle játékot játszottak-e a károsultakkal, vagy („becsületszavamra” mondom, hogy) valóban így történt, azt ma már három javasasszony sem tudná megfejteni.
„A VMSZ jogsegélyszolgálatának jogi képviselője a tervek szerint kivizsgálja, hogy miért nem javul a közbiztonság a településen. A jogász a rendőrséggel és az ügyészséggel is felveszi a kapcsolatot. Szeretnénk belelátni ezekbe a dolgokba, hogy valójában az állami hivatalok rendesen végzik-e a munkájukat. A jogász kolléga utána fog járni ezeknek a panaszoknak, megnézi, hogy a rendőrség elvégezte-e a munkát, kiment-e a helyszínre, elvégezte-e a helyszínelést, készült-e jegyzőkönyv, a jegyzőkönyvek alapján összeállított feljelentések elmentek-e az ügyészségre, az ügyészség utána eljárt-e az ügyekkel kapcsolatban” – ezt 2012 februárjában nyilatkozta a sajtónak a VMSZ szabadkai vezetője, Maglai Jenő.
Kovács Attila fiatal okleveles jogász pedig még meg is toldotta a politikus mondókáját: „A jogsegélyszolgálat elsősorban büntetőügyekkel fog foglalkozni, elsősorban a kis értékű lopásokra és a minősített lopásokra lesz kihegyezve.”
Hogy aztán a kis magyar hegyezőjükkel mit hegyeztek ki, mit sem, hogy a beharangozott buzgó hegyezésnek mi lett a vége – szimpla ráfaragás-e vagy sem –, arról a falubeliek legfeljebb csak annyit tudtak meg, amennyi a Hét Nap egyik következő évi (januári) számában megjelent:„– A május közepéig tartó megbízatásunk alatt feladatunk volt, hogy az ügyészséggel és a rendőrséggel is együttműködjünk. A rendőrségnek kérdéseket tettünk fel az esetekkel kapcsolatban, a nyomozás szakasza után érdeklődtünk. Legalább 30 levelet küldtünk el nekik, s mindig azt a választ kaptuk, hogy nagy erőkkel dolgoznak az ügyeken, de ennél jobb visszajelzést nemigen kaptunk. Voltak olyan esetek, amikor a lopások meghaladták a 2000 eurónyi értéket is, de akkor sem történt semmilyen kedvező fordulat, sikeres leleplezés nem történt. Véleményem szerint a tolvajok most majd többször fognak lopni járni, csak ezúttal kevesebbet lopnak majd — véli Kovács Attila, a jogsegélyszolgálat jogásza.”
Az ifjú szabadkai jogász rossz vátesznek bizonyult, nem volt ördöge. A faluban ugyanolyan iramban loptak továbbra is, mint korábban. A Vajdasági Magyar Szövetség hatlövetű, ámde csak kéthónapos villámakciója cseppet sem szegte kedvét a tolvajoknak és egy légypiszoknyit sem javított az elkeserítő, gyalázatos észak-bácskai bűnözési statisztikán.

A magyaros rendcsinálás alighanem csak a haszontalan zabhegyezés meg az üres szalmacséplés szintjén maradt, mert bizony a csantavéri baj is megmaradt. Beletört a kisbicska.
Azóta már a homlokunkon sok víz lefolyt, Maglai Jenő és a VMSZ útjai különváltak, Kovács Attila nevét elfelejtette a sajtó, a faluban pedig ismét eluralkodott a vandalizmus. A mostanában zajló bűnesetek is a már jól bevált forgatókönyv szerint zajlanak, és bár az akkori 27-es havi rekordot egyelőre még nem sikerült megdönteni, hétről hétre szaporodik a betörések, a rablások száma és újabbnál újabb rémtörténeteket hallhatunk. Bezúzott ablaküvegek, bejárati ajtók kettévágott szúnyoghálói, kiskapuk kifeszített zárai, kiürített hűtőládák, elkábított, megmérgezett házőrzőkutyák jelzik a vandál garázdálkodók nyomait. Az éjszakai besurranó tolvajok, rablók az esetek döntő többségében pénzt, ékszert, értékesebb mobiltelefont zsákmányolnak.
Persze csak ott dívik a gátlástalan garázdálkodás, ahol azt a nemtörődömség, a meghunyászkodás, a rettegés és a tehetetlenség miatt megengedik, ahol elnézik, ahol megtűrik. A hallgatás most még erősebb a félelemnél. De nem lesz mindig így. Egyre hangosabb az elégedetlenség, emelkedik a feszültség.
A falu mostani vezetőségét nem érdekli a polgárok panaszkodása, nem nyugtalanítja a megromlott közbiztonság, úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem mernek falugyűlést tartani, nincs bátorságuk kiállni a magára hagyott, jogosan méltatlankodó lakosság elé – márpedig meghányni-vetni való téma adódna egy szekérderékkal.
Megvárják, hogy Martonost csináljanak, hogy Martonost csináljunk a saját falunkból?

Félek az estétől, nem merek elaludni…
Az egyedül élő nyugdíjas asszonyt álmában lepték meg a besurranó tolvajok. Bevallom, piti kis tolvajnak nevezni azt az ismeretlent, aki előre kitervelt módon az éjszaka közepén feltör egy lakást és onnan semmi mást, kizárólag csak a megtakarított, összekuporgatott pénzt és az értéktárgyakat emeli el, legfeljebb csak jóindulatú, balga, anyáskodó becézgetés. Mert kőkemény rablás, betörés volt az a javából, olyan, amilyen a félelmetes közbiztonságáról elhíresült – sorstárs – magyar falvainkban (Horgoson, Kishegyesen, Péterrévén) sem számít mindennapos esetnek.

A Március 8-a utcában élő Dér Piroska a következőket mesélte:
Vasárnap este itt volt a lányom meg az unokám, úgy fél 11 vagy 11 óra lehetett, amikor elmentek. Utána körülbelül még egy órát kint töltöttem a konyhában, tettem-vettem, tehát közel járt az idő az éjfélhez, amikor bekerültem a hálószobába és lefeküdtem. De még akkor sem aludtam, hanem fél 2-ig néztem a tévét. Ahogy magamban összeraktam a történteket, 2 óra lehetett, mire elnyomott az álom. Nem hallottam, nem láttam, nem vettem észre semmit. Reggelig fel sem ébredtem. Csak amikor kiléptem a folyosóra, akkor tűnt föl, hogy a bejárati ajtón kettévágták a szúnyoghálót, és az alsó részét felhajtották. Olyan keretre készíttettem a hálót, hogy több darabból álljon, hogy az alsó részén egy felnőtt ember semmiképp se férhessen át. Miután az elkövető szétvágta a szúnyoghálót, betett az előszobába egy gyereket, az belopakodott az oldalsó kisszobába, ott kinyitotta az ablakot, fölhúzta a redőnyt, és akkor már könnyedén bejöhetett ő is, vagy a társai is, ha esetleg többen voltak. Ahogy megláttam a nyitott ajtót, meghűlt bennem a vér.

Gondolom, mindjárt azt nézte meg, hogy mi hiányzik.
Persze. Első pillantásra úgy tűnt, hogy nem járt itt senki. Nem forgatták föl, nem dúlták föl a lakást, nem voltak nyitva a szekrényajtók, sőt a szekrényben sem volt semmi jele a kutatásnak, matatásnak. Aztán vettem észre, hogy eltűnt az a kis táskaféle, amiben a pénzem volt, a szekrény lenyitható részéből pedig az a kagylókkal díszített doboz, amit egy tengeri nyaralás emlékeként őriztem, és amiben az ékszereimet tartottam. Az összes megtakarított pénzemet elvitték. Az arany nyakláncaimat, a gyűrűket, a karcsatokat, a fülbevalót. Az egyik karláncot különösen kedveltem, Olaszországban vásároltam, még akkor, amikor a lányom kicsi volt.
A betörő láthatott a szobában laptopot is, mobiltelefont is, de az nem kellett neki, csak a pénz meg az arany.

Tett-e bejelentést a helyi rendőrállomáson?
Igen, ketten jártak nálam, elmeséltem, hogy szerintem mi hogyan történhetett, elmondtam, hogy mit vittek el. Kérdezték, hogy milyen ékszerről van szó, de hajszálpontos leírást nem adhat az ember, ha elém tennék, felismerném, kiválasztanám, hogy melyik volt az enyém.

Mit mondtak, van-e remény arra, hogy megtalálják az elkövető(ke)t?
Azzal távoztak, hogy tudják, hogy ki a tettes, és nyugodjak meg, az ellopott értéktárgyak gyorsan előkerülnek.

Azóta történt-e valami?
Semmi. Nagyon megviselt az eset. Nem tudok lenyugodni. Már előre félek az estétől, nem merek elaludni, nem pihenem ki magam, reggel ugyanolyan fáradtan ébredek. Hetvenkét éves vagyok, több évtizeden át fodrászként dolgoztam, és még most is vállalok munkát, hogy el tudjam magam tartani, hogy ne szoruljak a családra. Amit eddig félretettem, összerakosgattam, az most valaki másé lett, egy ismeretlen idegené, aki egy éjszaka kirabolt. Képtelen vagyok túltenni magam rajta. Azt mondta az egyik rendőr, hogy örüljek annak, hogy nem ébredtem fel, amikor a házban jártak. Lehet, hogy igaza van, az ijedtségtől talán rögtön szörnyethaltam volna.

Sokan rettegnek ugyanígy éjszakánként. Este már nem mernek ajtót, ablakot nyitni. Őrködnek, figyelnek, nem alszanak.

Hallom, hogy a piacon hol az egyik asszony pénztárcáját lopják el, hol a másikét. Vásár alkalmával is megjelennek a zsebmetszők. Itt a szomszédságban műanyag ajtókat, ablakokat készítenek. Egy napon azt mesélték a munkások, hogy reggelre a gépek, szerszámok java részét ellopták, utána még egyszer visszajöttek, és a maradékot is elvitték. Azóta úgy dolgoznak, hogy a munkaidő lejártával összepakolják, kocsiba rakják a szerszámokat – este hazaviszik, reggel meg újra hozzák, így tudják csak megoldani. Érthetetlen, hogy a tettesek miért nem kerülnek kézre. Nem igaz az, hogy a rendőrségen nem tudják, hogy a faluban kik a tolvajok, hogy kik garázdálkodnak. Az is különös, hogy a lakosság mindezt szó nélkül tűri. Maradtak még Csantavéren életerős férfiak és fiatalok is, akik tudnának valamit tenni. Miért nem torolják meg valahogy ezeket az elszenvedett sérelmeket, megaláztatásokat? A falu vezetőségének is cselekednie kellene. Jön ránk a hosszú, sötét tél. Mi lesz velünk akkor?

Szabó Angéla

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=JW-P2m4KlHQ&w=320&h=266]

Ezeket a cikkeket olvastad már?