Margit Zoltán
2017.10.29.



A nyári időszámítás (angol rövidítése: DST) széles körben elfogadott rendszer, melyben a helyi időt 1 órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest. Az elnevezés onnan ered, hogy ez az időszámítás nagyrészt a nyári időszakra esik.

Kezdetben csupán azért javasolták, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet vele megtakarítani. Használata azonban más előnnyel is jár. Az egy órával hosszabb természetes világítás előny mindazoknak, akik iskolai, munkahelyi tevékenység után a szabadban szerveznek programot, strandolnak, hétvégi telkükön, családi házuk kertjében dolgoznak. Előny (például az építőiparban), hogy hosszabb ideig végezhető értékteremtő munka szabadtéri munkahelyeken. Az előnyök közé sorolják, hogy a jobb látási viszonyok miatt csökkenhet a közúti balesetek száma. Mivel az emberek kevesebbet tartózkodnak az utcán sötétben, ezért a bűncselekmények száma is csökkenhet.

A nyári időszámítás szabályait az Európai Unió 1996-ban egységesítette, majd 2001-ben irányelvben rögzítette.

Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart. Ennek megfelelően minden évben más dátumra esik, de az átállítás napja mindig vasárnap. Az óraátállítás az UTC szerint hajnali 1 órakor történik, vagyis Magyarországon márciusban helyi idő szerint 2 órakor előre, októberben nyári idő szerint 3 órakor vissza kell állítani az órákat.

Az USA-ban a nyári időszámítás 20 év óta változatlan szabályai 2007-ben megváltoztak: az őszi időszakot 1 hónappal meghosszabbították. A módosítástól az energiafelhasználás további csökkenését várják. Ha ez nem következik be, visszaállnak a jelenlegi rendszerre. Az USA nyári időszámítási időszaka: március második vasárnapján (2007-ben március 11.), hajnali 2:00-kor kezdődött, és november első vasárnapján (2007-ben november 4.) hajnali 2:00-kor ért véget.

Jelölése: általában az addig használt időzóna utáni „ST” betűkkel történik, például Európában a téli CET helyett nyáron CEST van érvényben (az „ST” eredete: „summer time”, vagyis „nyári idő”).
Addig volt érdekes a történet amíg a jónép egy műszakban dolgozott, ma a többműszakos munkarenddel semmi értelme nincs az óra átállításnak. Az országok energia fogyasztása csak növekszik évről évre, mivel megújjúló energiáról beszélünk (víz, szél, nap, atom...) az egésznek spekulatív hatása van a népesség félrevezetése célját szolgálja.


2011-ben Oroszország megszüntette az óraátállítást.  Az új moszkvai idő az addigi nyári idő (UTC+3) lett.  Fehéroroszország ugyanígy járt el, Ukrajna parlamentje végül elutasította az óraátállítás eltörlését. 2014-ben Oroszország a rossz tapasztalatok miatt visszatért az állandó téli időszámításhoz (óraátállítás továbbra sincs).
Addig volt érdekes a történet amíg a jónép egy műszakban dolgozott, ma a többműszakos munkarenddel semmi értelme nincs az óra átállításnak. Az országok energia fogyasztása csak növekszik évről évre, mivel megújjúló energiáról beszélünk (víz, szél, nap, atom...) az egésznek spekulatív hatása van a népesség félrevezetése célját szolgálja. 
Valójában a gazdaság a legnagyobb energiafaló a politika meg az egyszerű polgárt állítja be energia pazarlónak. Nyáron a "trópusi" meleg elviselése végett hűt a szerencsétlen télen meg fűt... 
Mivel megújjúló energiáról beszélünk hangsúlyosan a hálózat karbantartása meg a kiaknázásra elfogyasztott energia a költség a többi tiszta profit, de ezt már Tesla is felismerte , amikor a váltóáram cikázott a feje felett, addig Edison meg agyon veretett egyenárammal egy elefántot... 
Addig még a spekulációnak haszna van a történetből, addig tekergetni fogjuk óráinkat ide-oda. Az időt az ember találta ki, a világmindenség meg megy a saját törvényszerűsége mezsgyéjén, bár az ember gyarló kapzsiságától vezérelve Istenként szeret e történetben tetszelegni, míg az idő és tér ezt néki megengedi.
Száz szónak is egy a vége, az órát háromról kettőre kell vissza állítani, ha nem akarunk lekésni az őrült rohanásról! 
Margit Zoltán 
[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=uT3SBzmDxGk&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2017.10.23.



Már mindig-mindig nagyobb úr az esti
felpirosító, megdidergető láz,
mely tűzrózsáit homlokomra festi.

Már mindig jobban közeleg a tél
s a ködköpenyű, széltarolta tájon
fakó paripán menekül az álom –
Lehullt a dér,
minden fehér
s csókos ereje messze jár a napnak, –
s szinte örvendek, hogy a rózsák,
a piros rózsák, íme, megmaradtak.

Mert oly szépek a rózsák,
a pirosak, a tüzesek,
mit rámcsókol a láz –
s ezek az ősszel jöttek,
s az őszben megmaradtak
és hirdetik, hogy szép a búcsuzás…

Mindegyik rózsa egy-egy emlék:
szirom, vers, séta, álom,
öröm, kacagás tűz-jele,
mely kőként áll és pörösen lobog
keresztül száz halálon…

Csak néha jön egy álmos alkony,
egy visszasíró, buta alkony
s akkor zokogva jajdulok fel:

Én jó Istenem, miért fájnak úgy
az októberi rózsák?


1924. október - Dsida Jenő

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=DfYRIN3U3SU&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2017.10.23.



Már mindig-mindig nagyobb úr az esti
felpirosító, megdidergető láz,
mely tűzrózsáit homlokomra festi.

Már mindig jobban közeleg a tél
s a ködköpenyű, széltarolta tájon
fakó paripán menekül az álom –
Lehullt a dér,
minden fehér
s csókos ereje messze jár a napnak, –
s szinte örvendek, hogy a rózsák,
a piros rózsák, íme, megmaradtak.

Mert oly szépek a rózsák,
a pirosak, a tüzesek,
mit rámcsókol a láz –
s ezek az ősszel jöttek,
s az őszben megmaradtak
és hirdetik, hogy szép a búcsuzás…

Mindegyik rózsa egy-egy emlék:
szirom, vers, séta, álom,
öröm, kacagás tűz-jele,
mely kőként áll és pörösen lobog
keresztül száz halálon…

Csak néha jön egy álmos alkony,
egy visszasíró, buta alkony
s akkor zokogva jajdulok fel:

Én jó Istenem, miért fájnak úgy
az októberi rózsák?


1924. október - Dsida Jenő

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=DfYRIN3U3SU&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2017.09.15.


Mi csak szorongunk, veszélyt érzünk kint-bent,
de szépen élünk: képen látunk mindent.
Mi éppen élünk, nem is élünk tényleg:
csak azok élnek, akik írva élnek.
Csak ők, kiket az Írás kőbe vésett.
Mi sodródunk, nem értjük az egészet –
de története van minden papírnak.
Annak van sorsa csak, akinek írnak. Más eljátssza, mit véletlene ráoszt.
Hogy megszoktuk már az otthonos káoszt!
A híradóban egyfolytában ölnek,
a filmcsillagok fényben tündökölnek,
a reklám csupa mennyei ígéret,
csak kívánd meg, és megkapod, ha kéred,
a kripta falát lefestik, ha nyirkos,
a krimiben megbűnhődik a gyilkos. A kisgyerekre ráesett a sírkő.
A terhes nőt elgázolta az autó.
A háború, a földrengés, a tűzvész.
Egy szökőár, és nyolcszázezer elvész.
Versenyt tarol a tűz, az ég, az ember,
ez késsel döf, az meg lesújt és rombol.
Miért hagy ennyi szörnyűséget Isten?
Hogy megírhassák azután a Blikkben. A balvégzetről bugyborog a bulvár.
Kitapogatja odalent a búvár,
mit lenn az éhes, síkos fogú  hal lát:
a ronggyá ázott, puffadt hasú hullát,
mi két hónapja szép mosolyú  lány volt,
még vadul csókolt, még vadabbul táncolt,
de a korláton magát  átvetette,
és összecsapott a hullám felette.Már ismerjük mind, arcról, névről, képről,
a család semmit nem ért az egészből,
de róluk beszél boltos, fodrász, taxis,
a riporter szól: mitől olyan faksznis?
Ha ölsz vagy halsz, a fél világ hall rólad,
és rejtegetett titkaidra rálát,
s hogy szétszedhessen téged minél jobban,
a képed nézi tévében és lapban. A gyilkost, aki kiflit eszik tejjel,
a csecsemőt, akit kidobnak éjjel,
az őrt, aki üt, és azután kérdez,
a haldoklót, ki mindent összevérez,
a celebet, ki azt hiszi, hogy sármőr,
a politikust, aki tiszta sár már –
a szokott műsor, híg, érzelmes esztrád –
szakadt a függöny, síkosak a deszkák. Mégis: az élet mítosz és legenda.
Van áldozat, és gyilkos, és gyehenna.
Mint zsákba, egymás vaksorsába varrva
elásatnak az újságlap-avarba –
ez marad róluk az utolsó  írás.
A földből hosszan felhallszik a sírás. Ki beszél értük? Ki hallja meg őket?
Ki vigasztal meg árvákat, szülőket?
Ki érti meg a sorsukat? Akad, ki
képes a sárból sírkövet faragni?
Nem. Az embernek sziklahite nincsen.
Ő cikket ír csak – sorsot írjon Isten. 
[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=MkE_0M8Tanw&w=320&h=266]
Kérjük a mélyentisztelt olvasót, hogy egy tetszik (like on YouTube ) gombnyomással növelje Dupák Fanni esélyeit a versenyen!
 Köszönjük!
NEMZETI VERSENY: DÖNTŐBEN A CSÓKAI VERSMONDÓ!
A szervezők hivatalos közlése után megerősítést nyert, hogy a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondó Egyesület által meghirdetett Nemzeti VERSenyen a csókai Dupák Fanni versmondó bejutott a döntőbe!

A YouTube hivatalos statisztikája alapján a zsűri négy versenyző esetében, mivel nagyon közeli eredmények születtek, döntetlennek ítélte a szavazatszámokat, így az első helyen végzett VERSenyzővel együtt 5 középdöntőst nevezett meg továbbjutóként a döntőbe. A döntőseket egyébként egy plusz feladat várja, amellett, hogy a döntő kétnapos lesz! A részleteket a következő napokban közlik a szervezők.
Akik pedig a közönségszavazáson az élen végeztek és továbbjutottak: Rafai Madula, Dupák Fanni, Nagy Zsófia Gitta, Csizmazia Dóra és Bauer Gergő.
A szervezők megerősítették, hogy valamennyi döntős VERSenyző alanyi jogon, díjmentesen versenyezhet a Váci Dunakanyar Színházban a Kaleidoszkóp VersFesztiválon, mind a versmondás, mind a versfilm kategóriában, csak jelentkezni kell a www.versfesztival.hu oldalon!


Címkék: Vélemény
Margit Zoltán
2017.09.15.


Mi csak szorongunk, veszélyt érzünk kint-bent,
de szépen élünk: képen látunk mindent.
Mi éppen élünk, nem is élünk tényleg:
csak azok élnek, akik írva élnek.
Csak ők, kiket az Írás kőbe vésett.
Mi sodródunk, nem értjük az egészet –
de története van minden papírnak.
Annak van sorsa csak, akinek írnak. Más eljátssza, mit véletlene ráoszt.
Hogy megszoktuk már az otthonos káoszt!
A híradóban egyfolytában ölnek,
a filmcsillagok fényben tündökölnek,
a reklám csupa mennyei ígéret,
csak kívánd meg, és megkapod, ha kéred,
a kripta falát lefestik, ha nyirkos,
a krimiben megbűnhődik a gyilkos. A kisgyerekre ráesett a sírkő.
A terhes nőt elgázolta az autó.
A háború, a földrengés, a tűzvész.
Egy szökőár, és nyolcszázezer elvész.
Versenyt tarol a tűz, az ég, az ember,
ez késsel döf, az meg lesújt és rombol.
Miért hagy ennyi szörnyűséget Isten?
Hogy megírhassák azután a Blikkben. A balvégzetről bugyborog a bulvár.
Kitapogatja odalent a búvár,
mit lenn az éhes, síkos fogú  hal lát:
a ronggyá ázott, puffadt hasú hullát,
mi két hónapja szép mosolyú  lány volt,
még vadul csókolt, még vadabbul táncolt,
de a korláton magát  átvetette,
és összecsapott a hullám felette.Már ismerjük mind, arcról, névről, képről,
a család semmit nem ért az egészből,
de róluk beszél boltos, fodrász, taxis,
a riporter szól: mitől olyan faksznis?
Ha ölsz vagy halsz, a fél világ hall rólad,
és rejtegetett titkaidra rálát,
s hogy szétszedhessen téged minél jobban,
a képed nézi tévében és lapban. A gyilkost, aki kiflit eszik tejjel,
a csecsemőt, akit kidobnak éjjel,
az őrt, aki üt, és azután kérdez,
a haldoklót, ki mindent összevérez,
a celebet, ki azt hiszi, hogy sármőr,
a politikust, aki tiszta sár már –
a szokott műsor, híg, érzelmes esztrád –
szakadt a függöny, síkosak a deszkák. Mégis: az élet mítosz és legenda.
Van áldozat, és gyilkos, és gyehenna.
Mint zsákba, egymás vaksorsába varrva
elásatnak az újságlap-avarba –
ez marad róluk az utolsó  írás.
A földből hosszan felhallszik a sírás. Ki beszél értük? Ki hallja meg őket?
Ki vigasztal meg árvákat, szülőket?
Ki érti meg a sorsukat? Akad, ki
képes a sárból sírkövet faragni?
Nem. Az embernek sziklahite nincsen.
Ő cikket ír csak – sorsot írjon Isten. 
[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=MkE_0M8Tanw&w=320&h=266]
Kérjük a mélyentisztelt olvasót, hogy egy tetszik (like on YouTube ) gombnyomással növelje Dupák Fanni esélyeit a versenyen!
 Köszönjük!
NEMZETI VERSENY: DÖNTŐBEN A CSÓKAI VERSMONDÓ!
A szervezők hivatalos közlése után megerősítést nyert, hogy a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondó Egyesület által meghirdetett Nemzeti VERSenyen a csókai Dupák Fanni versmondó bejutott a döntőbe!

A YouTube hivatalos statisztikája alapján a zsűri négy versenyző esetében, mivel nagyon közeli eredmények születtek, döntetlennek ítélte a szavazatszámokat, így az első helyen végzett VERSenyzővel együtt 5 középdöntőst nevezett meg továbbjutóként a döntőbe. A döntőseket egyébként egy plusz feladat várja, amellett, hogy a döntő kétnapos lesz! A részleteket a következő napokban közlik a szervezők.
Akik pedig a közönségszavazáson az élen végeztek és továbbjutottak: Rafai Madula, Dupák Fanni, Nagy Zsófia Gitta, Csizmazia Dóra és Bauer Gergő.
A szervezők megerősítették, hogy valamennyi döntős VERSenyző alanyi jogon, díjmentesen versenyezhet a Váci Dunakanyar Színházban a Kaleidoszkóp VersFesztiválon, mind a versmondás, mind a versfilm kategóriában, csak jelentkezni kell a www.versfesztival.hu oldalon!


Címkék: Vélemény
Margit Zoltán
2017.09.03.

Fotó: thyillustration


Amikor öt éve, 2012 augusztusában Matolcsy György meghirdette a Wekerle-tervet, a kormánypárti politikusok nem fukarkodtak a patetikus jelzőkkel. Volt, aki egyenesen gazdasági nemzetegyesítésnek nevezte a programot, amelynek legfőbb stratégiai célja a hazai vállalkozások Kárpát-medencei pozícióinak erősítése volt. A magyar vállalkozók hamarosan fel is fedezték maguknak a Vajdaságot, amely több okból is kiaknázatlan aranybányának bizonyult. Ma szinte tapintani lehet a csalódottságot a helyi magyarok körében. A Vajdaságban jártunk, hogy megnézzük, hogyan halad a „nemzetegyesítés”.

– Ön biztosan nem idevalósi! – állapítja meg Újvidéken egy középkorú szerb asszony a Mihajlo Pupin körúton, amint a villanyrendőrnél várakozunk a Szerb Nemzeti Színház közelében.

– Miből gondolja? – kérdezek vissza. Elmosolyodik, és a villanypóznára mutat, amelyen álláshirdetés függ, épp most másoltam a jegyzetfüzetembe a szövegét. A papíron ez áll: „Külföldi vállalat munkatársakat keres. Nyugdíjasok is lehetnek.”

– Ezeknek itt már senki sem hisz – jegyzi meg.

Biljana, az ötven körüli nő akkor válik igazán bőbeszédűvé, amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttem. A lánya tanítóként dolgozik Szabadkán, a veje pedig fél éve fordult munkaközvetítőhöz, mert arra gondolt, hogy Magyarországon több pénzt tudna keresni, mint odahaza raktárosként. Ennek semmi akadálya nem lett volna, hiszen a férfi már megkapta a magyar állampolgárságot, anyai ágon ugyanis magyar. Csakhogy a munkaközvetítő végül nem juttatta álláshoz, ellenben tízezer dinárral, huszonötezer forinttal megrövidítette.


Álláshirdetés ÚjvidékenA szerző felvétele


– Még szerencse, hogy nem mondott fel, így legalább megkapja a minimálbért – mondja az asszony. Ez Szerbiában 22 620 dinár, ami 57 500 forintnak felel meg. Az átlagos nettó bér 125 ezer forint.



******
Szabadkán még az utcára sem kell kimenni, ha valaki munkát keres. A magyar cégek itt egyenesen a postaládákba szórják a hirdetéseiket. Tamás, az egyik magyarországi munkaközvetítő cég helyi irodavezetője mutat is ezekből egyet: „Magyarországi állásajánlatok ingyenes szállással. Multinacionális partnercégeink számára keresünk termelési operátorokat.” Az érdeklődőket 140-160 ezer forintos nettó kereseti lehetőséggel, műszakpótlékkal, kafetériával és sok mással kecsegtetik, ezért cserébe a kettős állampolgárság meglétét, általános iskolai végzettséget, állómunka vállalását és büntetlen előéletet várnak el. A papír alján csak egy szerb mobilszámot közölnek, valamint a tájékoztató helyszínét és időpontját. Ezek a „cégek” a legtöbbször százalékos részesedést szednek be a közvetítésért, az utazásért előre kérik a pénzt – többnyire munkanélküliektől.

Hogyan indult meg a vajdasági magyar munkaerő elszipkázása? Tamás szerint az elvándorlásnak a kettős állampolgárság adott lendületet. Tömegeknek lett elegük abból, hogy Szerbiában nem tudnak megélni, a cégek pedig semmibe veszik a munkavállalók jogait.

– Aki megkeresi a minimálbért, az szerencsésnek mondhatja magát. Előfordul, hogy átutalják ugyan a munkavállalónak a fizetést, mert az kötelező, viszont a dolgozónak vissza kell adnia a pénz egy részét, különben kirúgják – magyarázza Tamás. Szerinte lényegtelen, hogy milyen tulajdonban van az adott cég. A gyakorlat a fontos, s azt sokszor egymástól tanulják el a vállalatok. A kettős állampolgárság jelenti az egyetlen egérutat azok számára, akiknek elegük lett a megaláztatásokból. Megnyitotta ugyanis az utat külföldre, elsősorban nyugat felé. A vajdasági magyarok körében Anglia, Németország és Ausztria a legkedveltebb célállomás, s ezzel párhuzamosan beindult egy másik folyamat is: a nyugat-magyarországi cégek ma már sokszor a vajdaságiakkal töltik fel azokat az álláshelyeket, amelyekre nem találnak magyarországi munkaerőt.

A diplomások helyett egyre több alapfokú végzettségű határon túli magyar jön át. Öt év alatt ötvenezren települtek át.
– Amikor tájékoztatjuk őket a munkáról, csak meredten néznek, mert annyira rosszak az itteni tapasztalataik, hogy ahhoz képest Magyarország mennyországnak tűnik – mondja a férfi, aki azt is elárulja, hogy az irodája által kiközvetített dolgozók átlagban 150 ezer forintot keresnek, amelyből ugyan meggazdagodni biztosan nem fognak, mégis majdnem háromszorosát kereshetik meg a szerbiai minimálbérnek. Persze csak akkor, ha nem valamelyik csaló céggel hozza őket össze a balszerencse, mert akkor sok pénzt fizethetnek ki a semmiért.

******
A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája – ezt az alcímet kapta a Wekerle-terv, amelyet pontosan öt évvel ezelőtt mutatott be Matolcsy György akkori pénzügyminiszter. A 25 oldalas dokumentum szerint a kormány stratégiai szövetségesként tekint a szomszédos országokban élő magyarokra. Matolcsyék arra ösztönözték a magyar cégeket, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a határon túli régiókban. A vállalkozások azontúl, hogy olcsó munkaerőre tehetnek szert, hozzájárulhatnak a magyarság szülőföldön való megmaradásához. A vállalkozóknak kapóra jött, hogy 2014-ben a szerb kormány új munkatörvényt fogadott el, melynek célja a foglalkoztatottság növelése volt. Az elmúlt három év adatai azt mutatják, ez sikerült is. Csakhogy ezeket a szép számokat csak úgy tudták elérni, hogy a végletekig megnyirbálták a munkavállalók jogait. Utólag visszatekintve akár igazat is adhatunk a tiltakozó szakszervezeteknek, amelyek a „rabszolgaságról szóló törvény” nevet adták a jogszabálynak.

Függetlenül attól, hogy időközben a Wekerle-terv szó szerint kimúlt – a kezdeményezést koordináló, állami tulajdonú Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. a múlt évben végelszámolás alá került –, a magyarországi cégek kapva kaptak a „gazdasági nemzetegyesítés” adta előnyökön, a végletekig kihasználva a szerb munkatörvénykönyv kínálta munkáltatói lehetőségeket.

Szó szerint becsődölt a kormány bő három éve indított gazdaságösztönzési programja.
– Ha a magyarországi vezetőség megtudná, mi folyik itt, el sem hinnék, hogy ilyen létezik – mondja a Tisza Automotive Kft. egyik volt dolgozója, aki arra kér, hogy cikkünkben az igazi neve helyett Gábornak nevezzük. Ez a vállalat a Vajdaságban a legnagyobb magyarországi foglalkoztató: a gyárat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Aleksandar Vučić szerb kormányfő nyitotta meg 2015 szeptemberében. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy Szerbia és Magyarország előtt nagyon szép közös jövő áll” – bátorította akkor a szerb miniszterelnök az egybegyűlteket.


Szijjártó Péter és Aleksandar Vucic a Tisza Automotive Kft. üzemének megnyitóján 2015. szeptember 23-án. Nagyon szép közös jövőFotó: Ujvári Sándor / MTI

Ebből a szép közös jövőből Gábor nem sokat tapasztalt.
– Hozzánk nem az iskolázott emberek jönnek dolgozni, az igaz, de azért nem kellene bennünket hülyének nézni. A hét első felében a kisfőnökök szépen kérnek bennünket, hogy maradjunk benn tovább, hogy a hét második felében időben hazamehessünk. Csütörtökön és pénteken aztán azzal jönnek, hogy bele kell húznunk, hogy a hét végén ne kelljen bejönnünk dolgozni. Aztán a hét végén szépen behívnak megint munkára. Aki nem jön, azt nem hivatalosan, de kirúgással fenyegetik – panaszolja a férfi. – A normát is folyamatosan emelik. Mondtam is a többieknek, nem vagyunk normálisak, gürcölünk, mint a lovak, hogy megmutassuk, milyen jól tudunk dolgozni. Csakhogy ennek soha nem érünk a végére, csak azt értük el vele, hogy a mostani normát már alig bírjuk erővel.

A férfi szerint a dolgozók fluktuációja azért olyan nagy a gyárban, mert kevesen bírják fizikailag azt az iramot, amelyet a vezetők diktálnak. Korábban heti negyven órát kellett dolgozniuk, nemrégiben azonban új szerződést kaptak, amelyben az szerepel, hogy akár heti hatvan órát is dolgoztathatják őket. Ráadásul a szerződést szerbül kapták kézhez a munkások, pedig nagyon sokan közülük egyáltalán nem beszélik az államnyelvet. A társaik magyarázták el nekik, mit írnak alá.

– Hihetetlen, hogy épp egy magyar cég nem tartja tiszteletben a magyarok nyelvhasználatát – háborog Gábor. – Hozzák csak ki az újságban, hogy a magyarországi nagyfőnökök végre megtudják, mit művelnek velünk itt, Szerbiában!

Mivel Gábor úgy gondolja, hogy a megaláztatásaikról a magyarországi vezetők semmit nem tudnak, felkerestük a Tisza Automotive ügyvezető igazgatóját, Gladinetz Andrást, akinek felsoroltuk a hallott panaszokat. Gladinetz már elöljáróban jelezte: a cég alapelve, hogy semmi olyat nem tesz, ami a munka törvénykönyvébe ütközne. A gépjárműkábeleket gyártó cég akkor tudja teljesíteni a megrendeléseket, ha a munkaügyi kommandók nem állítják le a termelést, az ugyanis nagyon sokba kerülne a vállalatnak. Az igazgató szerint a problémák múlt év szeptemberében kezdődtek, amikor nagyon megugrott a hiányzások száma, így olyan nap is volt, amikor a dolgozók 15 százaléka nem jelent meg a munkahelyén (a zentai gyárban több mint 800 főt foglalkoztatnak). Így a túlórákra azért volt szükség, hogy a megrendelőknek időre tudják szállítani a legyártott kábelkorbácsokat. Gladinetz a fő problémát inkább abban látja, hogy a munka törvénykönyve „táppénzcentrikus”. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az orvos harminc napra kiírhatja a dolgozót táppénzre, majd miután akár csak egy napra visszamegy dolgozni, újra elmehet táppénzre – ezzel pedig sokan visszaélnek.

Ami a szerb nyelvű szerződésmódosítást illeti, Gladinetz András elmondta: a munkaszerződések módosítása náluk úgy történik, hogy az átadott szöveget a dolgozó hazaviheti, és nyolc napig gondolkodhat rajta, hogy aláírja-e. Hozzátette: a cég belső szabályzata tartalmazza azt a lehetőséget, hogy bárki bármilyen dokumentumot magyar nyelven kérjen, többek között a munkaszerződést is, ezt a cég, ahogy eddig, a továbbiakban is biztosítani fogja.

Ami a fluktuációt illeti, Gladinetz András szerint többségük az első pár hónapban történik, amikor a munkavállaló beáll dolgozni, és kiderül, hogy másra számított. Az igazgató szerint a zentai gyárban meg kell különböztetni a magyar és a szerb ajkúak fluktuációját. A magyarok ugyanis folyamatosan külföldre vándorolnak.

******
– Minek maradjak itt? Ez katasztrófa sújtotta övezet! – így reagál Zsolt a kérdésünkre, amikor a szabadkai Köztársaság téren egy kávézónál arról kérdezzük, hogy friss diplomás mérnökként miért nem próbál elhelyezkedni szülővárosában, Szabadkán. A közeli ipari parkban számos külföldi cég telepedett meg, amelyek lassan már mindenkit örömmel fogadnak. Ez pedig nem véletlen: az egyik szabadkai szakszervezet vezetője szerint a városból az elmúlt években kilencezren költöztek el, így súlyos munkaerőhiány van Szabadkán.

– Ez a hely alapvetően rabszolgáknak való. Pesten, de még Szegeden is minimum négyszeresét keresném meg annak, amit itt akár a magyarországi cégek is adnának – mondja a fiatalember.

Zsolt szülei Szabadkán laknak, itt is akarnak maradni, neki viszont mindenki azt tanácsolta a családban, hogy ha lehet, menjen külföldre. A Wekerle-tervről ugyan nem hallott, arra viszont még a gimnazista éveiből emlékszik, hogy öt-hat éve mindenki azt hitte, hamarosan jönnek a magyar cégek, amelyek magyarokat foglalkoztatnak majd.

– Jöttek is, de egy fokkal sem jobbak, mint a szerbek. Ez az igazi pofon – magyarázza a férfi, akinek az egykori szabadkai osztálytársai közül sokan magyar cégeknél helyezkedtek el. A legtöbben azonban csalódtak, mert azt tapasztalták, hogy ezek csak az olcsó és könnyen kihasználható munkaerőt látják az itteni magyarokban. Neki és több tízezer vajdasági magyarnak a „gazdasági nemzetegyesítés” a Magyarországra költözést jelenti.

******
A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a Vajdaságban körülbelül 250 ezer magyar élt. Azóta azonban rengetegen hagyták el szülőföldjüket. Sokan már középiskolába is Magyarországon jártak, és eszük ágában sem volt visszaköltözni. Az elvándorlásnak a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége adott lendületet. Hirtelen azok is magyarok lettek, akik korábban szerbnek vallották magukat, bár voltak magyar felmenőik is. A nyelviskolák nem győztek magyarnyelv-tanfolyamokat indítani, a papírok megszerzésének egyik feltétele ugyanis a biztos nyelvtudás.

Miként lehetnénk ügyesebbek a nagypolitikában úgy, hogy közben a határon túli magyarok érdekei se sérüljenek?

Bár a rendszerváltás előtti Magyarország egyáltalán nem tűnt vonzónak a Jugoszláviában élők számára, sőt néhányan le is nézték kissé a szegény kommunista országban élő nemzettársakat, a délszláv háború éveiben fordult a kocka. A magyarságukat megőrző szülők azon igyekeztek, hogy gyermekük jobb körülmények között élhessen a határ túloldalán. Ekkoriban alakult ki az az idealista Magyarország-kép a vajdaságiakban, amelynek nyomai még most is fellelhetők itt-ott, és amelyet a munkásaikat kihasználó cégek épp napjainkban rombolnak porig, gazdasági nemzetegyesítés címén.

Persze a magyar cégek szerepvállalását megítélhetjük szigorúan gazdasági szemszögből is. Mondhatjuk, hogy mindent szabad, ami nem ütközik a szerb munkajoggal. Magyarországra sem azért jönnek a nyugati cégek, mert velünk szeretnének jót tenni, hanem mert az alacsony bérek miatt kifizetődő. Ha viszont elfogadjuk ezt az álláspontot, ismerjük be azt is, hogy a nemzet gazdasági újraegyesítése csak lózung, politikai termék, amellyel a nemzeti ideáktól mentes kapitalista szándékainkat próbáljuk leplezni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.26.

Forrás:

HÉTVÉGI MAGAZIN
Majláth Roland

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=W6jjNRUqPxg]
Margit Zoltán
2017.09.03.

Fotó: thyillustration


Amikor öt éve, 2012 augusztusában Matolcsy György meghirdette a Wekerle-tervet, a kormánypárti politikusok nem fukarkodtak a patetikus jelzőkkel. Volt, aki egyenesen gazdasági nemzetegyesítésnek nevezte a programot, amelynek legfőbb stratégiai célja a hazai vállalkozások Kárpát-medencei pozícióinak erősítése volt. A magyar vállalkozók hamarosan fel is fedezték maguknak a Vajdaságot, amely több okból is kiaknázatlan aranybányának bizonyult. Ma szinte tapintani lehet a csalódottságot a helyi magyarok körében. A Vajdaságban jártunk, hogy megnézzük, hogyan halad a „nemzetegyesítés”.

– Ön biztosan nem idevalósi! – állapítja meg Újvidéken egy középkorú szerb asszony a Mihajlo Pupin körúton, amint a villanyrendőrnél várakozunk a Szerb Nemzeti Színház közelében.

– Miből gondolja? – kérdezek vissza. Elmosolyodik, és a villanypóznára mutat, amelyen álláshirdetés függ, épp most másoltam a jegyzetfüzetembe a szövegét. A papíron ez áll: „Külföldi vállalat munkatársakat keres. Nyugdíjasok is lehetnek.”

– Ezeknek itt már senki sem hisz – jegyzi meg.

Biljana, az ötven körüli nő akkor válik igazán bőbeszédűvé, amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttem. A lánya tanítóként dolgozik Szabadkán, a veje pedig fél éve fordult munkaközvetítőhöz, mert arra gondolt, hogy Magyarországon több pénzt tudna keresni, mint odahaza raktárosként. Ennek semmi akadálya nem lett volna, hiszen a férfi már megkapta a magyar állampolgárságot, anyai ágon ugyanis magyar. Csakhogy a munkaközvetítő végül nem juttatta álláshoz, ellenben tízezer dinárral, huszonötezer forinttal megrövidítette.


Álláshirdetés ÚjvidékenA szerző felvétele


– Még szerencse, hogy nem mondott fel, így legalább megkapja a minimálbért – mondja az asszony. Ez Szerbiában 22 620 dinár, ami 57 500 forintnak felel meg. Az átlagos nettó bér 125 ezer forint.



******
Szabadkán még az utcára sem kell kimenni, ha valaki munkát keres. A magyar cégek itt egyenesen a postaládákba szórják a hirdetéseiket. Tamás, az egyik magyarországi munkaközvetítő cég helyi irodavezetője mutat is ezekből egyet: „Magyarországi állásajánlatok ingyenes szállással. Multinacionális partnercégeink számára keresünk termelési operátorokat.” Az érdeklődőket 140-160 ezer forintos nettó kereseti lehetőséggel, műszakpótlékkal, kafetériával és sok mással kecsegtetik, ezért cserébe a kettős állampolgárság meglétét, általános iskolai végzettséget, állómunka vállalását és büntetlen előéletet várnak el. A papír alján csak egy szerb mobilszámot közölnek, valamint a tájékoztató helyszínét és időpontját. Ezek a „cégek” a legtöbbször százalékos részesedést szednek be a közvetítésért, az utazásért előre kérik a pénzt – többnyire munkanélküliektől.

Hogyan indult meg a vajdasági magyar munkaerő elszipkázása? Tamás szerint az elvándorlásnak a kettős állampolgárság adott lendületet. Tömegeknek lett elegük abból, hogy Szerbiában nem tudnak megélni, a cégek pedig semmibe veszik a munkavállalók jogait.

– Aki megkeresi a minimálbért, az szerencsésnek mondhatja magát. Előfordul, hogy átutalják ugyan a munkavállalónak a fizetést, mert az kötelező, viszont a dolgozónak vissza kell adnia a pénz egy részét, különben kirúgják – magyarázza Tamás. Szerinte lényegtelen, hogy milyen tulajdonban van az adott cég. A gyakorlat a fontos, s azt sokszor egymástól tanulják el a vállalatok. A kettős állampolgárság jelenti az egyetlen egérutat azok számára, akiknek elegük lett a megaláztatásokból. Megnyitotta ugyanis az utat külföldre, elsősorban nyugat felé. A vajdasági magyarok körében Anglia, Németország és Ausztria a legkedveltebb célállomás, s ezzel párhuzamosan beindult egy másik folyamat is: a nyugat-magyarországi cégek ma már sokszor a vajdaságiakkal töltik fel azokat az álláshelyeket, amelyekre nem találnak magyarországi munkaerőt.

A diplomások helyett egyre több alapfokú végzettségű határon túli magyar jön át. Öt év alatt ötvenezren települtek át.
– Amikor tájékoztatjuk őket a munkáról, csak meredten néznek, mert annyira rosszak az itteni tapasztalataik, hogy ahhoz képest Magyarország mennyországnak tűnik – mondja a férfi, aki azt is elárulja, hogy az irodája által kiközvetített dolgozók átlagban 150 ezer forintot keresnek, amelyből ugyan meggazdagodni biztosan nem fognak, mégis majdnem háromszorosát kereshetik meg a szerbiai minimálbérnek. Persze csak akkor, ha nem valamelyik csaló céggel hozza őket össze a balszerencse, mert akkor sok pénzt fizethetnek ki a semmiért.

******
A magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája – ezt az alcímet kapta a Wekerle-terv, amelyet pontosan öt évvel ezelőtt mutatott be Matolcsy György akkori pénzügyminiszter. A 25 oldalas dokumentum szerint a kormány stratégiai szövetségesként tekint a szomszédos országokban élő magyarokra. Matolcsyék arra ösztönözték a magyar cégeket, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a határon túli régiókban. A vállalkozások azontúl, hogy olcsó munkaerőre tehetnek szert, hozzájárulhatnak a magyarság szülőföldön való megmaradásához. A vállalkozóknak kapóra jött, hogy 2014-ben a szerb kormány új munkatörvényt fogadott el, melynek célja a foglalkoztatottság növelése volt. Az elmúlt három év adatai azt mutatják, ez sikerült is. Csakhogy ezeket a szép számokat csak úgy tudták elérni, hogy a végletekig megnyirbálták a munkavállalók jogait. Utólag visszatekintve akár igazat is adhatunk a tiltakozó szakszervezeteknek, amelyek a „rabszolgaságról szóló törvény” nevet adták a jogszabálynak.

Függetlenül attól, hogy időközben a Wekerle-terv szó szerint kimúlt – a kezdeményezést koordináló, állami tulajdonú Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. a múlt évben végelszámolás alá került –, a magyarországi cégek kapva kaptak a „gazdasági nemzetegyesítés” adta előnyökön, a végletekig kihasználva a szerb munkatörvénykönyv kínálta munkáltatói lehetőségeket.

Szó szerint becsődölt a kormány bő három éve indított gazdaságösztönzési programja.
– Ha a magyarországi vezetőség megtudná, mi folyik itt, el sem hinnék, hogy ilyen létezik – mondja a Tisza Automotive Kft. egyik volt dolgozója, aki arra kér, hogy cikkünkben az igazi neve helyett Gábornak nevezzük. Ez a vállalat a Vajdaságban a legnagyobb magyarországi foglalkoztató: a gyárat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Aleksandar Vučić szerb kormányfő nyitotta meg 2015 szeptemberében. „Teljesen biztos vagyok benne, hogy Szerbia és Magyarország előtt nagyon szép közös jövő áll” – bátorította akkor a szerb miniszterelnök az egybegyűlteket.


Szijjártó Péter és Aleksandar Vucic a Tisza Automotive Kft. üzemének megnyitóján 2015. szeptember 23-án. Nagyon szép közös jövőFotó: Ujvári Sándor / MTI

Ebből a szép közös jövőből Gábor nem sokat tapasztalt.
– Hozzánk nem az iskolázott emberek jönnek dolgozni, az igaz, de azért nem kellene bennünket hülyének nézni. A hét első felében a kisfőnökök szépen kérnek bennünket, hogy maradjunk benn tovább, hogy a hét második felében időben hazamehessünk. Csütörtökön és pénteken aztán azzal jönnek, hogy bele kell húznunk, hogy a hét végén ne kelljen bejönnünk dolgozni. Aztán a hét végén szépen behívnak megint munkára. Aki nem jön, azt nem hivatalosan, de kirúgással fenyegetik – panaszolja a férfi. – A normát is folyamatosan emelik. Mondtam is a többieknek, nem vagyunk normálisak, gürcölünk, mint a lovak, hogy megmutassuk, milyen jól tudunk dolgozni. Csakhogy ennek soha nem érünk a végére, csak azt értük el vele, hogy a mostani normát már alig bírjuk erővel.

A férfi szerint a dolgozók fluktuációja azért olyan nagy a gyárban, mert kevesen bírják fizikailag azt az iramot, amelyet a vezetők diktálnak. Korábban heti negyven órát kellett dolgozniuk, nemrégiben azonban új szerződést kaptak, amelyben az szerepel, hogy akár heti hatvan órát is dolgoztathatják őket. Ráadásul a szerződést szerbül kapták kézhez a munkások, pedig nagyon sokan közülük egyáltalán nem beszélik az államnyelvet. A társaik magyarázták el nekik, mit írnak alá.

– Hihetetlen, hogy épp egy magyar cég nem tartja tiszteletben a magyarok nyelvhasználatát – háborog Gábor. – Hozzák csak ki az újságban, hogy a magyarországi nagyfőnökök végre megtudják, mit művelnek velünk itt, Szerbiában!

Mivel Gábor úgy gondolja, hogy a megaláztatásaikról a magyarországi vezetők semmit nem tudnak, felkerestük a Tisza Automotive ügyvezető igazgatóját, Gladinetz Andrást, akinek felsoroltuk a hallott panaszokat. Gladinetz már elöljáróban jelezte: a cég alapelve, hogy semmi olyat nem tesz, ami a munka törvénykönyvébe ütközne. A gépjárműkábeleket gyártó cég akkor tudja teljesíteni a megrendeléseket, ha a munkaügyi kommandók nem állítják le a termelést, az ugyanis nagyon sokba kerülne a vállalatnak. Az igazgató szerint a problémák múlt év szeptemberében kezdődtek, amikor nagyon megugrott a hiányzások száma, így olyan nap is volt, amikor a dolgozók 15 százaléka nem jelent meg a munkahelyén (a zentai gyárban több mint 800 főt foglalkoztatnak). Így a túlórákra azért volt szükség, hogy a megrendelőknek időre tudják szállítani a legyártott kábelkorbácsokat. Gladinetz a fő problémát inkább abban látja, hogy a munka törvénykönyve „táppénzcentrikus”. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az orvos harminc napra kiírhatja a dolgozót táppénzre, majd miután akár csak egy napra visszamegy dolgozni, újra elmehet táppénzre – ezzel pedig sokan visszaélnek.

Ami a szerb nyelvű szerződésmódosítást illeti, Gladinetz András elmondta: a munkaszerződések módosítása náluk úgy történik, hogy az átadott szöveget a dolgozó hazaviheti, és nyolc napig gondolkodhat rajta, hogy aláírja-e. Hozzátette: a cég belső szabályzata tartalmazza azt a lehetőséget, hogy bárki bármilyen dokumentumot magyar nyelven kérjen, többek között a munkaszerződést is, ezt a cég, ahogy eddig, a továbbiakban is biztosítani fogja.

Ami a fluktuációt illeti, Gladinetz András szerint többségük az első pár hónapban történik, amikor a munkavállaló beáll dolgozni, és kiderül, hogy másra számított. Az igazgató szerint a zentai gyárban meg kell különböztetni a magyar és a szerb ajkúak fluktuációját. A magyarok ugyanis folyamatosan külföldre vándorolnak.

******
– Minek maradjak itt? Ez katasztrófa sújtotta övezet! – így reagál Zsolt a kérdésünkre, amikor a szabadkai Köztársaság téren egy kávézónál arról kérdezzük, hogy friss diplomás mérnökként miért nem próbál elhelyezkedni szülővárosában, Szabadkán. A közeli ipari parkban számos külföldi cég telepedett meg, amelyek lassan már mindenkit örömmel fogadnak. Ez pedig nem véletlen: az egyik szabadkai szakszervezet vezetője szerint a városból az elmúlt években kilencezren költöztek el, így súlyos munkaerőhiány van Szabadkán.

– Ez a hely alapvetően rabszolgáknak való. Pesten, de még Szegeden is minimum négyszeresét keresném meg annak, amit itt akár a magyarországi cégek is adnának – mondja a fiatalember.

Zsolt szülei Szabadkán laknak, itt is akarnak maradni, neki viszont mindenki azt tanácsolta a családban, hogy ha lehet, menjen külföldre. A Wekerle-tervről ugyan nem hallott, arra viszont még a gimnazista éveiből emlékszik, hogy öt-hat éve mindenki azt hitte, hamarosan jönnek a magyar cégek, amelyek magyarokat foglalkoztatnak majd.

– Jöttek is, de egy fokkal sem jobbak, mint a szerbek. Ez az igazi pofon – magyarázza a férfi, akinek az egykori szabadkai osztálytársai közül sokan magyar cégeknél helyezkedtek el. A legtöbben azonban csalódtak, mert azt tapasztalták, hogy ezek csak az olcsó és könnyen kihasználható munkaerőt látják az itteni magyarokban. Neki és több tízezer vajdasági magyarnak a „gazdasági nemzetegyesítés” a Magyarországra költözést jelenti.

******
A legutóbbi, 2011-es népszámlálás szerint a Vajdaságban körülbelül 250 ezer magyar élt. Azóta azonban rengetegen hagyták el szülőföldjüket. Sokan már középiskolába is Magyarországon jártak, és eszük ágában sem volt visszaköltözni. Az elvándorlásnak a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége adott lendületet. Hirtelen azok is magyarok lettek, akik korábban szerbnek vallották magukat, bár voltak magyar felmenőik is. A nyelviskolák nem győztek magyarnyelv-tanfolyamokat indítani, a papírok megszerzésének egyik feltétele ugyanis a biztos nyelvtudás.

Miként lehetnénk ügyesebbek a nagypolitikában úgy, hogy közben a határon túli magyarok érdekei se sérüljenek?

Bár a rendszerváltás előtti Magyarország egyáltalán nem tűnt vonzónak a Jugoszláviában élők számára, sőt néhányan le is nézték kissé a szegény kommunista országban élő nemzettársakat, a délszláv háború éveiben fordult a kocka. A magyarságukat megőrző szülők azon igyekeztek, hogy gyermekük jobb körülmények között élhessen a határ túloldalán. Ekkoriban alakult ki az az idealista Magyarország-kép a vajdaságiakban, amelynek nyomai még most is fellelhetők itt-ott, és amelyet a munkásaikat kihasználó cégek épp napjainkban rombolnak porig, gazdasági nemzetegyesítés címén.

Persze a magyar cégek szerepvállalását megítélhetjük szigorúan gazdasági szemszögből is. Mondhatjuk, hogy mindent szabad, ami nem ütközik a szerb munkajoggal. Magyarországra sem azért jönnek a nyugati cégek, mert velünk szeretnének jót tenni, hanem mert az alacsony bérek miatt kifizetődő. Ha viszont elfogadjuk ezt az álláspontot, ismerjük be azt is, hogy a nemzet gazdasági újraegyesítése csak lózung, politikai termék, amellyel a nemzeti ideáktól mentes kapitalista szándékainkat próbáljuk leplezni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.26.

Forrás:

HÉTVÉGI MAGAZIN
Majláth Roland

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=W6jjNRUqPxg]
Margit Zoltán
2017.09.01.

Kiss Igor

Egy előadás, amelyen grafikonokon lett bemutatva a vajdasági magyarság sorvadása, fogyása.

A Rákóczi Szövetség meghívására múlt szerdán egy fiatal szociológus – Kiss Igor – tartott vetítéssel egybekötött előadást a városi képtárban.
A vendég Pécsen doktorandusz, kisebbségkutató. Óbecsén él, nős, hamarosan születik a második gyermekük. Fontosnak tartotta megjegyezni családi állapotát, mert saját példáján, az itteni életén keresztül is tapasztalja a szakterülete, a népesedés legégetőbb problémáit. Ahogy találóan megjegyezte: „azt csinálja, amit tanul, amit szeret, és ott, ahol haszna van.” Szerencsés ember.
A helyzet, ami Vajdaság demográfiai és szociográfiai adatait illeti, már korántsem ilyen szívderítőn szerencsés. A 2011. évi népszámlálás eredményeit jó ideig semmibe vettük. A Szerb Statisztikai Hivatal csak most (2015-2016-ban!) publikálta a végső adatokat. Még ekkor sem abban a mélységben, mintsem kívánatos lenne. Az irdatlan adathalmazból (30 kötet, 4500 oldal) ember legyen a talpán, aki gyorselemzést készít. A számok helyett a helyzetkép a laikusoknak is láttatóbb, ezért Kiss Igor grafikonok segítségével magyarázta a sokkoló tényeket.
Ami a magyarságot illeti: Szabadkán, Óbecsén és Csókán már csak relatív többségnek számítunk. Ez azt jelenti, hogy ezekben a községekben 50% alá esett a magyarság létszáma. 
Vajdaságban Kanizsa, Zenta, Ada és Topolya kivételével mindenütt a szerb dominancia érvényesül, leszámítva két községet, ahol még a szlovák populáció relatíve szintén jelen van.
Az iskolai végzettség szempontjából körzetek szerint Belgrád és Újvidék toronymagasan vezet az egyetemisták létszámában. Ezek a fiatalok szinte sosem mennek többet vissza a leszakadó körzetekbe.
Vagy 20% tekinthető a szerbiai nagyvárosokban egyetemet végzett szakembernek. Ez az arány az Unióban bőven a 30% fölött van. De az írástudatlanság terén is Szerbia a harmadik világ szintjén kullog. Mindennél beszédesebb azonban, hogy míg ’87-ben 3500 vajdasági magyar született, addig 2011-ben már csak 1200 csecsemővel lettünk többen. 
Az össz szerbiai népesség közül egyedül a cigányság népszaporulata – tudományos tételként és nem más módon – ideális. Harminc éve még több magyar született, mint cigány. Mára háromszor annyi roma jön világra, mint magyar. Napjainkban kezd kitűnni: nincs középnemzedékünk. A cigányság átlag életkora 28,31 év, 42,2 a szerbiai átlag, a vajdasági magyar bőven 45 év fölöttinek számít. Elöregedünk. Az sem vigasz, hogy a helyi szlovének és németek még a magyartól is korosabbak. Ebben a természetes fogyás mellett az elvándorlás a ludas. Kiss szerint hiába próbálnak aktuálpolitikai szinten vétkeseket kreálni: az elvándorlás nem csak nálunk, mindenütt, még a jóléti államokban is egyfajta jelenséggé vált. Nagy a turbulencia. A globalizáció kapui kinyíltak. Az előadó állította: ettől már volt rosszabb helyzetben is a délvidéki magyarság, mégis túléltük.
Másik optimizmusra adó ok, hogy a rendezvényt egyetlen illetékes, megbízott, a témában jártas közéleti emberünk sem tartotta fontosnak meglátogatni.
Úgy látszik minden rendben a délvidéki népesedésünkkel, a munkahelyekkel és társadalomtudományi értelemben sincs itt mit tenni, miről gondolkodni. Lehet tehát behűteni a pezsgőt.
Jövőre megint jobb lesz.
Hát persze.

Forrás: Rákóczi Szövetség

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=BHr69CUzlAA&w=320&h=266]

Margit Zoltán
2017.09.01.

Kiss Igor

Egy előadás, amelyen grafikonokon lett bemutatva a vajdasági magyarság sorvadása, fogyása.

A Rákóczi Szövetség meghívására múlt szerdán egy fiatal szociológus – Kiss Igor – tartott vetítéssel egybekötött előadást a városi képtárban.
A vendég Pécsen doktorandusz, kisebbségkutató. Óbecsén él, nős, hamarosan születik a második gyermekük. Fontosnak tartotta megjegyezni családi állapotát, mert saját példáján, az itteni életén keresztül is tapasztalja a szakterülete, a népesedés legégetőbb problémáit. Ahogy találóan megjegyezte: „azt csinálja, amit tanul, amit szeret, és ott, ahol haszna van.” Szerencsés ember.
A helyzet, ami Vajdaság demográfiai és szociográfiai adatait illeti, már korántsem ilyen szívderítőn szerencsés. A 2011. évi népszámlálás eredményeit jó ideig semmibe vettük. A Szerb Statisztikai Hivatal csak most (2015-2016-ban!) publikálta a végső adatokat. Még ekkor sem abban a mélységben, mintsem kívánatos lenne. Az irdatlan adathalmazból (30 kötet, 4500 oldal) ember legyen a talpán, aki gyorselemzést készít. A számok helyett a helyzetkép a laikusoknak is láttatóbb, ezért Kiss Igor grafikonok segítségével magyarázta a sokkoló tényeket.
Ami a magyarságot illeti: Szabadkán, Óbecsén és Csókán már csak relatív többségnek számítunk. Ez azt jelenti, hogy ezekben a községekben 50% alá esett a magyarság létszáma. 
Vajdaságban Kanizsa, Zenta, Ada és Topolya kivételével mindenütt a szerb dominancia érvényesül, leszámítva két községet, ahol még a szlovák populáció relatíve szintén jelen van.
Az iskolai végzettség szempontjából körzetek szerint Belgrád és Újvidék toronymagasan vezet az egyetemisták létszámában. Ezek a fiatalok szinte sosem mennek többet vissza a leszakadó körzetekbe.
Vagy 20% tekinthető a szerbiai nagyvárosokban egyetemet végzett szakembernek. Ez az arány az Unióban bőven a 30% fölött van. De az írástudatlanság terén is Szerbia a harmadik világ szintjén kullog. Mindennél beszédesebb azonban, hogy míg ’87-ben 3500 vajdasági magyar született, addig 2011-ben már csak 1200 csecsemővel lettünk többen. 
Az össz szerbiai népesség közül egyedül a cigányság népszaporulata – tudományos tételként és nem más módon – ideális. Harminc éve még több magyar született, mint cigány. Mára háromszor annyi roma jön világra, mint magyar. Napjainkban kezd kitűnni: nincs középnemzedékünk. A cigányság átlag életkora 28,31 év, 42,2 a szerbiai átlag, a vajdasági magyar bőven 45 év fölöttinek számít. Elöregedünk. Az sem vigasz, hogy a helyi szlovének és németek még a magyartól is korosabbak. Ebben a természetes fogyás mellett az elvándorlás a ludas. Kiss szerint hiába próbálnak aktuálpolitikai szinten vétkeseket kreálni: az elvándorlás nem csak nálunk, mindenütt, még a jóléti államokban is egyfajta jelenséggé vált. Nagy a turbulencia. A globalizáció kapui kinyíltak. Az előadó állította: ettől már volt rosszabb helyzetben is a délvidéki magyarság, mégis túléltük.
Másik optimizmusra adó ok, hogy a rendezvényt egyetlen illetékes, megbízott, a témában jártas közéleti emberünk sem tartotta fontosnak meglátogatni.
Úgy látszik minden rendben a délvidéki népesedésünkkel, a munkahelyekkel és társadalomtudományi értelemben sincs itt mit tenni, miről gondolkodni. Lehet tehát behűteni a pezsgőt.
Jövőre megint jobb lesz.
Hát persze.

Forrás: Rákóczi Szövetség

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=BHr69CUzlAA&w=320&h=266]

Margit Zoltán
2017.07.26.



Különböző műsorok repertoárján fontos kellék lett a konyha, amelyben kamerák előtt főzőcskézik  a média színe-java a falu papja meg a párttitkára, mímelve, hogy még főzni is tudnak. A hangsúly a mímelésen van, mert legtöbbjük még a fakanalat sem tudja rendesen a kezében tartani a lényeg a show és nem az ételízesítő só!
Petőfi által tudjuk:  - „Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?”
Ugyebár a nép enni-inni akar és egy picinykét jól élni, de valahogy ez a népnek nem nagyon jön össze itt a Kárpátok koszorújában, ahol több a koszorúzás, mint a bölcsőáldás. Jót mosolygok a délvidéki látszatosdinak is, ma már a látszat konyha sem a régi, mert egyre kevesebb jut a látszat fazékba, de egyre több a látszat politikus, megmondó ember, aki beleszól a beleszólni valóba, így a fazékba is csakis falunapkor. Ilyenkor összeröffen a falu párttagjainak színe java, hogy egymásnak örülve önfeledten látszat konyha mögé bújva, látszat polemizáljanak egyet. Valahogy évről évre egyre fogy e tábor, de az öröm egyre hangosabb. A kívülálló érthetetlenül áll e jelenség mögött, ezek minek is örülnek ennyire? Minden megy tönkre ezek meg vigadva ünneplik meg azt, hogy egyre lejjebb csúsznak!? E réteg soha nem megy tönkre, csak oldalt vállt!
Ma már minden családot érint az elvándorlás bár gőzerővel megy a propaganda, hogy miért és mennyiért kell, hogy itt maradjon az atyókfia.  A prosperálok maroknyi hadának fontos a látszat itt maradás pályázati pénzleosztás hadműveletéhez jó pofizni, pedig csak jó "lobby"* alany az itt szenvedő többség, ami mögé kormányzati pénzeket lehet lehívni és ide-oda tologatni, mígnem a megfelelő politikus zsebecskéjébe nem landol a megfelelő százalékban, úgy megérdemelt nemzet védő, egyesítő és megtartó céllal. Egy nagy pocsolyán-túli üzletembert követnek meg spekulációi végett, nos, ez nem pontosan ugyan az csak a szint egy kicsit lejjebb van?  E cselekedet nem emigrációt segítő tett? Falunapon nem egy bőgő alatt éneklőket el kell lehetetleníteni, peremre kell szorítani, meg kell bélyegezni és el kell üldözni, szép kis terv a demokrácia jegyében, de hol van itt demokrácia? A keleti kommunista blokk mímeli a látszat módszerváltást, diktatúra ez a javából bármerre tekintek! Emberi jogok? Eszik vagy isszák azt, így falunapkor? Utólag Brüsszel is vakaródzik, hogy az intézményesített demokráciának még a látszata sem működik, de az ő érdeke is más, akkor hallgatott, most okoskodik, hogy nem tudta ott mi folyik… EU-tanázia, ez a javából!
Minap felemeltem fejem, hogy egy megmondó ember saját népét szidalmazta, hogy milyen lomha és lusta. E megmondó ember egyetlen egy napot nem dolgozott gazdaságban, egyetlen egy fránya napot sem, de meg tudja mondani ki a lusta, dologkerülő! Itt már, ez nem meglepő, hiszen a vezetésképtelen vezetők korát éljük meg, amely a spekuláció azon része, hogy teljesen áttaposható legyen a rendszer rövid időn belül, semmi belső ellenállás nélkül. Itt tartunk, bár a látszat ugyebár csalós, de a nép jó, ha csatlós, büszkén felvonulós. Vezető munkakörhöz oklevél nem "köll", csak kispohár, meg szétterpesztett láb elegendő…
Igen, még kér a nép... addig, de az öntömjénező, ezt nem érti, hogyan érthetné, ha nincs néki mivel, ha meg jön, az újabb váltás: kis-ködmönt ki kell fordítani, menyecskét jobbról - balra átfordítani, falunapkor az elsősorban nagyokat kurjongatni! Így kell, ezt csinálni! A korsó is addig megyen, még valaki össze nem töri, amíg az kútra megyen! Most aratták a bánáti búzát, de a tarló felett feketén gomolyognak a felhők, értelemszerűen azok nem jót jelentenek! A szakértők az őszben hatalmas gondokat látnak üveggömböcskéjükben Szerbia égisze alatt. A szegénység egyre nagyobb, az ország egyre eladósodottabb, a munkavállalók a szegények táborát gazdagítják a megnyirbált munkatörvénnyel a heti, hét napos munkarenddel és 60 órás munkaidővel. E módszerrel egy munkásnak el kell tartania egy munkanélkülit, egy közalkalmazottat és egy nyugdíjast, e teher  alatt a munkás és családja értelemszerűen összeroppan. A szociális különbözőség mindig is hordozza magában a konfliktus veszélyt. Itt, ott sztrájkolnak, ami összeforrhat, tudva, hogy a FIAT szerbiai dolgozói ismét át lettek verve patriotizmusukra rájátszva az ország önös érdekeire hivatkozva... A sokat emlegetett IMF értékelése szerint Szerbiában az infláció idei értéke 3% körüli lesz, összehasonlítva 2016-ban 1,6%, 2015-ben 1,5% volt. a 2018-as előrejelzés 3,5% körüli érték lesz, ami magába foglalja a további elszegényedést, amely a nyugdíjak és közalkalmazotti fizetések befagyasztásával, csökkentésével fog járni.(1.)

Szerbia jelenlegi kormánya csakis a külföldi tőkére alapoz, számít és megtesz mindent bevonzása érdekében, ez nem csoda hiszen a saját erőforrásait, úgy gazdasági és humánt az ebek harmincadjára szorította a politikusok emberi hiúsága és gyarlósága végett. Egyszerűen elfordult a saját lehetőségei és természeti erőforrásai célszerű kiaknázástól. A fiataloknak nem nyújt jövőképet itt maradási lehetőséget nem biztosít számukra. A társadalom politikai mozgatóereje a nyugdíjas és a megfélemlített közalkalmazott. A társadalom folyamatosan idősödik ez által veszítve versenyképességét a piacokon.
A látszat politikusok meg szajkózzák a jólétet, a gazdasági fellendülést, népek-nemzetek közötti jó viszonyt, példás együttműködést a szomszédos országokkal a kisebbségi jogok példaértékű betartását és hasonló cifra igazság megmásító frázisokat. 
Így lett a falunapi látszatkonyhában jóléti látszatpolitika eljátszva!

Two faced drama rebellion. Are you the Joker, King or Queen?
Margit Zoltán

 *A lobbizás (angolul lobbying vagy lobby, más néven public affairs) a kapcsolatok kiépítését és fenntartását, negatív intézkedések hatásának kivédését, előnyök szerzését stb. szolgálja, szigorúan a törvényes keretek (de facto a demokrácia és a kapitalizmus) adta lehetőségek között. Elsődleges hangsúlya a kommunikáción van. Törvénytelen formája a korrupció, illetve a megvesztegetés. A lobbi egy szakma, és egyben egy kommunikációs érdekérvényesítő eszköz is, szakemberei a lobbisták.

(1.) Republic of Serbia and the IMF

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=0a1TsL48bgY&w=320&h=266]


Two faced drama rebellion
Are you the Joker, King or Queen?
Place your cards as they're coming
Came to win
Lost everything
Gambling rider pull the strings
Pull them tighter

Ezeket a cikkeket olvastad már?