Margit Zoltán
2019.05.05.



Késő volt, mentem haza, lelkem
az elmult nappal küszködött,
mentem, mogorván, kimerülve,
a kertek és villák között,
nem is én mentem, csak a lábam
vitt a fekete fák alatt,
két lábam, két hű állatom, mely
magától tudja az utat.

S egyszerre a májusi éjben
valami hullám megcsapott:
illatok szálltak láthatatlan,
sűrű és nehéz illatok,
a lélegző, édes sötétben
szinte párolgott a világ
és tengerként áradt felém az
orgona, jázmin és akác.

Láthatatlan kertek mélyéből
tengerként áradtak felém,
nagy, puha szárnyuk alig lebbent
és letelepedtek körém,
a meglepetés örömével
lengették tele utamat
s minden gondot kifújt fejemből
ez a szép, könnyű pillanat.

S mintha élt volna, minden illat
külön megszólalt és mesélt,
ittam a virágok beszédét,
a test nélkül szerelmes éjt;
a rácson kísértetfehéren
áthajolt hozzám egy bokor
s úgy töltött csordultig a lelke,
mint szomjú palackot a bor.

És részegen és imbolyogva
indultam nagylassan tovább,
s új tenger dőlt a szomszéd kertből
új bokor az új rácson át,
s az illattól már illatos lett
tüdőm és szívem és agyam,
egész testem elnehezült
s azt érezte, hogy szárnya van.

Hogy értem haza, nem tudom már.
- A gondom ma se kevesebb.
De azóta egy kicsit újra
megszerettem az életet,
s munka és baj közt mindig várom,
hogy jön, hogy majd csak újra jön
valami fáradt pillanatból
valami váratlan öröm.
Szabó Lőrinc

[youtube=https://www.youtube.com/watch?v=P1Fyyyq5haQ&w=320&h=266]
Margit Zoltán
2012.03.06.

Szabó Lőrinc: Tavasz elé
Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó
Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Kaffka Margit: Rügyek
Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!




Margit Zoltán
2012.03.06.

Szabó Lőrinc: Tavasz elé
Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó
Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Kaffka Margit: Rügyek
Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!




Margit Zoltán
2012.03.06.

Szabó Lőrinc: Tavasz elé
Dárdáit már rázza valahol a nap.
Hallod az arany fanfárokat?
Itt az ünnepe a ragyogásnak,
a fényben szinte kigyulnak a házak:

kigyúlok én is a fény előtt
s ahogy a zöldülő mezők
visszaverik és üldözik
a tél fehér seregeit,

úgy ébredek a magam erejére,
úgy tölt be a március melege, vére,
úgy járom a várost ittasan
s szivemben a nap arany arca van.

Óh, harsonás fény, győzelem!
Rugókon táncol az utca velem:
szállok: sugárkezek emelnek
fölébe házaknak, hegyeknek:

szállok, föl, óriás, torony,
s az égbe szétharangozom:
Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, szentlélek uristen, tavasz!

Jékely Zoltán: Tavasz-hívó
Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
– neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;
alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája – válla, mint a hó –
nyírfák között épp emelinti leplét.

Kaffka Margit: Rügyek
Jöjj, nézd kicsikém!
Télies, szürke gallyak hegyén
Bársonyos, hűs pici rügybe zárva
Szunnyad a vén bokor ifjú ága,
Száz színes, illatos, dús virága, –
Itt benn vár, – pihen.
– Úgye, csoda ez, kicsinyem?

Halld, halld, a madár!
Fészket rak, hogyha párra talál.
– És őrzik, etetik, féltik, ójják,
A pici eleven sok fiókát
– Mind fura, nagyétű, hangos jószág,
S lassan – nagyranő.
– Fiam! Tietek a jövő!

Beh kék a szemed,
Amikor fénylőn visszanevet!
Kis ember, fiókám, szívem, vérem!
Virágom, levelem, – reménységem!
Minden árny, minden lomb téged védjen!
Élj dús tavaszt!
Áldott a dalod, az útad!




Margit Zoltán
2011.01.17.
József Attila - Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

Ezeket a cikkeket olvastad már?